Németh Zsolt írása a Magyar Nemzet 2014 március 1-i számában jelent meg.
Nem is olyan régen, 2008-ban Lőrincz Csaba koporsója mellett Bíró Gáspár a következő szavakkal búcsúztatta barátját: „Végigvitatkoztuk ezt a majd harminc évet, s ezentúl is fogok veled vitatkozni, amíg lehet, betűkkel, gondolatban, aztán majd megegyezünk valamiben, vagy sem, majd odafönn.
Szóval, barátom, nem fogsz olyan könnyen megszabadulni tőlem.” Senki sem gondolta, hogy ez a prófécia ilyen hamar teljesül, és a két nagyszerű ember, kiváló intellektus, a „realista” (Bíró Gáspár) és az „idealista” (Lőrincz Csaba) ilyen hamar folytathatja baráti vitáját. A realista és idealista jelzőt Bíró Gáspár adta maguknak, noha valójában mindkét jelző mindkettejükre vonatkozik. „Minden idők peremén” – valahogy így írhatjuk le azt az élethelyzetet, amely Bíró Gáspár egész pályafutását jellemezte. Ezt szimbolikusan fejezte ki, hogy a 80-as évek román diktatúrájában a Római Birodalom határáról elnevezett ellenzéki kezdeményezés, a Limes-kör tagja volt. A totális államrend és a beolvasztó nemzetiségpolitika tagadásával létrejött értelmiségi kör választotta magának ezt a jelképet: politikai határvidéknek tartották magukat egy totális diktatúrában, amelyhez földrajzilag egyre közelebb került a szabadság szelleme, különösen a nyolcvanas években már nagyon pezsgővé váló magyarországi szellemi élet kisugárzásának hatására, és szellemi határvidéknek a diktatúrában élők kilátástalansága szempontjából.
De Bíró Gáspár földrajzi értelemben is több szempontból határon élt: Tenke, ahová való volt, szinte az államhatáron van (Nagyszalonta mellett), de a magyarság etnikai peremvidékén is, és akkoriban, a Ceausescu-féle Romániában, az európai civilizáció peremén is volt. Erről a peremvidékről jutott el Európa központjába, az eleve etnikai peremvidékek találkozását képző Brüsszelbe, a maga által végigjárt intellektuális magaslatra, a nemzetközi intézmények döntéshozatali magaslataira. „Magyarként a teljes magyarságot, európaiként a teljes európaiságot” választotta.
Erdélyi–partiumi származása fogékonnyá tette a kisebbségi kérdésre, és azt is megértette és hirdette, hogy amit nekünk, magyaroknak a történelem sok keserű tapasztalat árán megtanított, annak nemcsak magyar, hanem egyetemes vonatkozásai és konzekvenciái is vannak. Mindezek eredőjeként Bíró Gáspár a nemzeti kisebbségek védelmének szentelte az életét Erdélyben, a magyar politikában és államigazgatásban, a Budapest Analyses szerkesztésében, az Európa Tanácsban, az ENSZ-ben, az ENSZ küldöttjeként Szudánban vagy éppen az egyetemi katedrán, és leginkább az 1993-ban elfogadott magyarországi kisebbségvédelmi törvény szellemi atyjaként. Ez utóbbi nemcsak Magyarország története szempontjából fontos, de globálisan is korszakalkotó volt a kulturális autonómia fogalmának gyakorlatba ültetésében. Élete nagyon fontos küldetésének érezte, hogy a nemzetközi kapcsolatok tárgyában valóban iskolateremtő tudását átadja a következő nemzedékeknek is. Ezt tükrözi az, amit a diákjai az interneten írtak róla azon a honlapon, ahol névtelenül írhatják meg véleményüket egy tanárról. Nem a katalógus miatt jártak be az óráira, hanem azért, mert érezték, hogy lelkesedéssel tanít, zsenije átütött az előadásokon, és persze olyan történetei voltak, amik másoknak nem.
A szudáni feladat elvállalásának és véghezvitelének története pontos bepillantást enged Bíró Gáspár szellemiségébe. A Special Rapporteur nem kap fizetséget, csupán költségeit térítik meg. De nem ezért lett magyar a különleges megbízott. Nem ő volt az első kiszemelt, de senki sem vállalta, mert tudták, hogy Szudán nehéz ügy. Ő „csak azért is” vállalta. Tudta, hogy aki magyar ügyvédként szerzett tapasztalatot a soknemzetiségű Romániában uralkodó ceausescui diktatúrában, annak a világ egyetlen multietnikus helyzete és egyetlen politikai rendszere sem lehet túl nagy kihívás.
Nem különösebben lepte meg, hogy 1994. februári jelentése után persona non gratává vált Szudánban, és az iszlamisták komolyan megfenyegették. Az akkori Szudánban az iszlám ellenségévé nyilvánították, jóllehet valójában munkája során az iszlám kultúra egyik legnagyobb tisztelőjévé vált. Csak éppen úgy tartotta, ahogy mi is tartjuk: a kisebbségek tisztelete egyetemes elvárás, amely minden kultúrát kötelez, és ezért a kisebbségek védelme nem annak a kultúrának a megkérdőjelezése, amely nevében elnyomatást szenvednek.
Magyar vonatkozásban is: Bíró Gáspár számára a magyar kisebbségek jogvédelme sosem volt szlovákellenesség, sosem volt románellenesség, egyetlen szomszédunkkal szemben sem jelentett ellenséges vagy lenéző magatartást. Épp ellenkezőleg: az igazi kisebbségvédő azzal a mélységes tisztelettel közelíti meg a többségi kultúrákat, hogy képesnek tartja azokat a demokratikus jogok, az emberi jogok és a kisebbségi jogok biztosítására. Életműve hatalmas, de szükségszerű utat tett meg a személyes tapasztalattól a saját közössége sorsáért való felelősségvállaláson át az egyetemes felelősségig. Úgy érezte, hogy erkölcsi parancsolat minden magyarnak, hogy átérezze a magyar kisebbségek helyzetét, és ezért erkölcsi parancsolat minden magyarnak, hogy átérezze a világ kisebbségi helyzetű embereinek, közösségeinek a helyzetét. Erkölcsi parancsolat és alapvető hitelességi kérdés a mindenkori magyar külpolitika számára, hogy egyik központi elemét a kisebbségvédelem alkossa. Valahogy így foglalható össze Bíró Gáspár szellemi „végrendelete”, amit immáron nekünk és az utánunk következő nemzedékeknek kell teljesítenünk.
(Magyar Nemzet)