Külügyminisztérium

Martonyi János

külügyminiszter

RSS feliratkozás
Találatok száma: 10

Hírek

Győri Enikő írása a Financial Times blogjában a Tavares-jelentésről

Külügyminisztérium, EU Ügyekért Felelős Államtitkárság, 2013. július 9. 13:30

Győri Enikő, a Külügyminisztérium uniós ügyekkel foglalkozó államtitkárának „Miért veszélyes a Tavares-jelentés Magyarországra és Európára egyaránt” című írását közölte a Financial Times felzárkózó térségi blogrovata.

Prőhle Gergely: sikerült erősíteni a KEK tekintélyét

Külügyminisztérium, EU Kétoldalú Kapcsolatokért, Sajtóért és Kulturális Diplomáciáért Felelős Helyettes Államtitkárság, 2013. július 9. 13:24

Magyarországnak a Közép-európai Kezdeményezés (KEK) idei soros elnökeként a szervezet tekintélyének növelése az egyik célja, a tisztség januári átvétele óta ebben több sikert is elért – mondta Prőhle Gergely az MTI-nek.

A Nyitott Égbolt Szerződés keretében végrehajtott ellenőrző repülések száma rövidesen eléri az ezret

Külügyminisztérium, Biztonságpolitikáért Felelős Helyettes Államtitkárság, 2013. július 9. 9:23

Hazánk, mint a Nyitott Égbolt Szerződés társ-letéteményese és a Nyitott Égbolt Konzultatív Bizottság soros elnöke – a közelgő ezredik megfigyelő repülés tiszteletére – ünnepi fogadást szervezett Magyarország Bécsi Nagykövetségén. Közlemény.

A japán külügyminisztérium európai főigazgató-helyettesének budapesti konzultációi: Budapestre látogat a japán külügyminiszter

Külügyminisztérium, Globális Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkárság, 2013. július 8. 17:02

Magyarország és Japán kétoldalú kapcsolatairól és a közelgő miniszterelnöki látogatásról tárgyalt Jamada Dzsun, a japán külügyminisztérium európai főigazgató-helyettese Budapesten. Közlemény.

Martonyi: nem jó, ha az emberek hitüket vesztik az amerikai demokráciában

Külügyminisztérium, 2013. július 7. 11:21

Martonyi János szerint nem mindegy, hogy a sokak által etalonnak tartott amerikai demokrácia hogyan működik, mert ha az emberek ebben kételkedni kezdenek, a demokráciában általában dőlhet meg a hitük.

Martonyi: mindig van európai dimenziója a pártpolitikai vitáknak

Külügyminisztérium, 2013. július 7. 10:19

Hozzá kell szokni, hogy mindig van európai dimenziója a pártpolitikai vitáknak, és ezúttal ez "a mi hátrányunkra történik" - mondta Martonyi János a HírTV szombat esti műsorában.

A nukleáris védettséggel foglalkoztak a NAÜ tagállamai magyar elnöklet mellett

Külügyminisztérium, 2013. július 6. 10:51

A nukleáris anyagok és létesítmények fizikai védettségének javításáról tanácskoztak több mint 120 ország képviselői Bécsben magyar elnöklettel egy pénteken véget ért konferenciáján.

A V4-nek szorosan együtt kell működnie a balti államokkal

Külügyminisztérium, EU Kétoldalú Kapcsolatokért, Sajtóért és Kulturális Diplomáciáért Felelős Helyettes Államtitkárság, 2013. július 6. 10:50

A visegrádi csoportnak (V4: Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia) szorosan együtt kell működnie a balti államokkal - mondta Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium helyettes államtitkára Lettországban folytatott tárgyalásairól pénteken.

Németh Zsolt: vonzó jövőképet kell kialakítani a külhoni magyarság számára

Külügyminisztérium, Parlamenti Államtitkárság, 2013. július 5. 17:19

Mivel a nemzetpolitika és a szomszédságpolitika elválaszthatatlan egymástól, a határon túli magyarok elemi érdeke, hogy Magyarország szomszédságpolitikája sikeres legyen - jelentette ki Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára Felsőszinevéren, a XXI. Kárpátaljai Nyári Szabadegyetemen tartott vitaindító előadásában.

Martonyi János amerikai kongresszusi delegációval találkozott

Külügyminisztérium, 2013. július 5. 12:55

Martonyi János külügyminiszter 2013. július 5-én munkareggeli keretében fogadta a budapesti látogatásra érkezett amerikai kongresszusi delegációt. Közlemény.