Magyar EU-elnökség 2011, Diplomácia, Nemzetközi kapcsolatok, Globális ügyek, Biztonságpolitika
2010. október 6-án Pierre Lellouche, francia EU államtitkár fogadta Győri Enikő államtitkár asszonyt.
A vállalatok számára is lehetőséget jelent a magyar uniós elnökség
Harmadik állomásához érkezett a Joint Venture Szövetség programsorozata, amelynek célja, hogy a jövő évi magyar EU elnökség előkészítéseként közös fórumot teremtsen a döntéshozók, a vállalati és civil szféra számára. A fórum résztvevői a legfontosabb hazai és nemzetközi szereplők szemszögéből ismerhetik meg a közelgő elnökség feladatait és várható hatásait, miközben saját észrevételeiket is megoszthatják a jelenlévőkkel.
Négy téma köré összpontosítja szakmai munkáját a magyar EU-elnökség
A következő év első felében esedékes magyar uniós elnökség legfőbb törekvéseit vázolta Brüsszelben Győri Enikő, amikor az elnökségi trió másik két tagjával, Spanyolország és Belgium képviselőjével egyeztette a végzett munkát, illetve a legfőbb feladatokat.
Bakos Piroska, ismert televíziós szerkesztő-műsorvezető látja el 2011. januártól kezdődő fél éves magyar EU-elnökség itthoni szóvivői teendőit. Bakos Piroska egyben az elnökség kulturális kísérőrendezvényeinek háziasszonya is lesz.
A Külügyminisztérium tájékoztatja a Magyarországra beutazni szándékozókat és más érintetteket, hogy az abujai magyar konzuli hivatal vízumkiadó tevékenysége 2010. augusztus 31-ével megszűnt.
A Külügyminisztérium tájékoztatja az Egyesült Államokba rövid időtartamra, vízummentesen utazni szándékozó magyar állampolgárokat, hogy 2010. szeptember 8-án, magyar idő szerint reggel 6 órától, a beutazáshoz szükséges elektronikus beutazási engedély (ESTA) díjkötelessé válik.
Mától Győri Enikő irányítja a Külügyminisztérium európai uniós ügyekért felelős államtitkárságát. Az államtitkár polgárközeli, karakteres EU-elnökséget tervez, amelyben nagy hangsúlyt kap a gazdasági válságból való kilábalás, a megerősített gazdasági koordináció és a munkahelyteremtés.
Hazánk egyik legszebb barokk épületegyüttesét uniós források segítségével kiemelt EU-elnökségi rendezvényhelyszínné is alkalmassá teszik.
A Külügyminisztérium tájékoztatja a Magyarországra beutazni szándékozókat és más érintetteket, hogy a hanoi magyar konzuli hivatal vízumkiadó tevékenysége átmenetileg korlátozott módon történik, ezért az egyéni kérelmezőktől, függetlenül a beutazás céljától (turista, látogató, üzleti, stb.), a konzulátus ideiglenesen nem vesz át vízumkérelmet.
A Külügyminisztérium felhívja a Görögországba szállító fuvarozó cégek figyelmét, hogy a görög hatóságok 200 literben – hűtőkamionok esetében 350 literben – határozták meg a harmadik országból belépő tehergépjárművek tartájában adómentesen behozható üzemanyagok mennyiségét.