Magyar EU-elnökség 2011, Diplomácia, Nemzetközi kapcsolatok, Globális ügyek, Biztonságpolitika
A Külügyminisztérium továbbra sem javasolja a beutazást Egyiptom nagyvárosaiba (Kairó, Szuez, Alexandria, Iszmailija), valamint Felső-Egyiptomba. Nem javasoltak a Luxorba tervezett kirándulások, a nílusi hajóutak, továbbá a szállodán kívüli programok, valamint a belföldi egyéni utazások sem.
Magyarország lelkiismeretesen, megfelelő szakmai színvonalon látja el az Európai Unió Tanácsának soros elnökségét - értékelte az elnökségi félév első harmadát hétfőn Martonyi János külügyminiszter.
Az európai szomszédságpolitika fontosságát hangsúlyozta Martonyi János külügyminiszter a pozsonyi GLOBSEC biztonságpolitikai konferencia után. Mint mondta, erre mutat rá az észak-afrikai eseménysorozat is.
Az Afganisztánon belüli társadalmi kiegyezés és reintegráció, a regionális együttműködés és az országon belüli rend és biztonság fenntartásáért viselt felelősség átadása az afgán kormánynak – e három ügy volt a szaúd-arábiai dzsiddában megtartott afganisztáni és pakisztáni különmegbízottakat tömörítő csoport ülésének fő témája. Hazánkat Sztáray Péter, a Külügyminisztérium biztonságpolitikáért felelős helyettes államtitkára, politikai igazgatója, Magyarország afganisztáni és pakisztáni különmegbízottja képviselte az eseményen.
A Kormány a 2011. március 2-i ülésén döntött a Tom Lantos Intézet felállításáról. A magyar származású amerikai képviselő nevét viselő Intézet az emberi és kisebbségi jogok közép-európai támogatásával fog foglalkozni. Az Intézet megnyitója 2011 nyarán lesz, magas rangú nemzetközi részvétellel.
Martonyi János külügyminiszter és a Bundestag EU-ügyek bizottságának találkozóján a német parlamenti delegáció köszönetét fejezte ki a magyar soros EU-elnökségnek eddigi munkájáért, és további támogatásáról biztosította Magyarországot az elnökségi félév ambiciózus munkájában.
2011. február 24-26. között Azerbajdzsánba látogatott a Németh Zsolt parlamenti államtitkár által vezetett magyar delegáció, melynek tagja volt Misovicz Tibor helyettes államtitkár, Olajos Péter helyettes államtitkár (NFM) és Keskeny Ernő miniszteri biztos, a Külügyminisztérium Kelet-európai és Közép-ázsiai Főosztályának vezetője.
A magyar hatóságok, a Terrorelhárítási Központ, a Belügyminisztérium és a Külügyminisztérium összehangolt munkájának köszönhetően tegnap este épségben hazaérkeztek azok a magyar állampolgárok, akik eddig az ottani helyzet miatt nem tudták elhagyni Líbiát.
Vasárnap, nem sokkal este 8 óra után megérkezett Líbiából az a repülőgép, amely az ott rekedt magyar állampolgárokat hozta haza.
2011. február 26-án Hóvári János globális ügyekért felelős helyettes államtitkár Schmitt Pál köztársasági elnök személyes megbízottjaként részt vett Kuvait Állam függetlenné válásának 50. és az iraki megszállás alóli felszabadításának 20. évfordulója alkalmából rendezett nagyszabású állami megemlékezéseken. Az ünnepségeken több mint húsz uralkodó, államfő, jelenlegi vagy korábbi államférfi, nemzetközi szervezetek jelenlegi és volt vezetői, illetve az 1991-es koalíciós erők katonai vezetői vettek részt, több mint 57 országból.