Magyar EU-elnökség 2011, Diplomácia, Nemzetközi kapcsolatok, Globális ügyek, Biztonságpolitika
Sztáray Péter politikai igazgató volt a házigazdája a George Marshall Biztonságpolitikai Tanulmányok Európai Központja egykori diákjait tömörítő Baráti Társaság ez évi összejövetelének, amelyre – az Egyesült Államok budapesti nagykövetségének társszervezésében – 2012. június 7-én került sor a Külügyminisztériumban.
Győri Enikő, a Külügyminisztérium EU-ügyekért felelős államtitkára vett részt az Általános Ügyek Tanácsának (ÁÜT) dániai Aarhusban 2012. június 10-11-én rendezett informális ülésén. Az államtitkár a kohéziós politika fontosságára mutatott rá és ennek az eszköznek az egész Európai Unió versenyképességét növelő hatása mellett szállt síkra, valamint a kis- és középvállalkozások uniós forrásokhoz juttatása mellett érvelt.
Hóvári János a Külügyminisztérium globális kérdésekért felelős helyettes államtitkára 2012. június 11-én részt vett a Fekete-tengeri Gazdasági Együttműködés (BSEC) Belgrádban tartott külügyminiszteri tanácsülésén. Magyarország 2007 óta szektor dialógus partnere e szervezetnek, és ebben a minőségben kapott meghívást a tanácskozásra.
Tomislav Nikolić, a Szerb Köztársaság 2012. május 20-án megválasztott új elnökének ünnepélyes beiktatására 2012. június 11-én Belgrádban került sor. Áder János, Magyarország köztársasági elnöke, aki korábban rögzített programja miatt nem tudott eleget tenni a beiktatásra szóló meghívásnak, Hóvári Jánost, a Külügyminisztérium helyettes államtitkárát bízta meg, hogy személyes képviselőjeként vegyen részt az ünnepi eseményen.
A Kormány 1031/2012. (II.21.) Kormányhatározatával elfogadta a 2013-2014 évek során a közép-európai regionális együttműködési szervezetekben betöltendő magyar elnökségek összehangolásáról, lebonyolításukból eredő feladatokról valamint a végrehajtás feltételeinek megteremtéséről szóló kormányelőterjesztést. A kormányhatározat szerint a Közép-Európai Kezdeményezés (a továbbiakban: KEK) 2013. évi magyar KEK elnökségének és a Visegrádi Csoport (a továbbiakban: V4) 2013–2014. évi magyar elnökségének egymást erősítő, egységes külső megjelenést kell biztosítani.
A KEK és a V4 magyar elnökségének logói (2db) és kisarculati elemeinek tervezésére pályázatot ír ki a Külügyminisztérium.
Martonyi János Sri Lanka külügyminiszterével, Gamini Lakshman Peirisszel folytatott megbeszélést 2012. június 11-én. A magyar külügyminiszter szerint a külpolitikai globális nyitás jegyében Magyarország nagy jelentőséget tulajdonít az ázsiai kapcsolatoknak, ezért is jelentős Sri Lanka külügyminiszterének budapesti látogatása.
Hóvári János, a Külügyminisztérium globális ügyekért felelős helyettes államtitkára 2012. június 9-én részt vett Tomi Lapidról, a nemrégiben elhunyt, ismert magyar, újvidéki származású izraeli politikusról szóló kötet bemutatóján. A 83. Ünnepi Könyvhéten a diplomata az egykori politikus Közép-Európához való kötődését hangsúlyozta.
Martonyi János a Kossuth Rádió Világóra című 2012. június 9-i műsorában a magyar külpolitika prioritásairól, aktuális kihívásairól és a globális nyitásról, Magyarország külgazdasági kapcsolatairól beszélt.
Győri Enikő a Külügyminiszter EU-ügyekért felelős államtitkára, Bakos Piroska uniós elnökségi szóvivő és Gál Helga, a Külügyminisztérium sommelierje „Ezt főztük (ki) Európának – avagy az uniós elnökség kulisszatitkai” című könyve a közelmúltban jelent meg. A szerzők a 83. Ünnepi Könyvhét során 2012. június 9-én dedikálták a kötetet.
Sztáray Péter biztonságpolitikáért felelős helyettes államtitkár, a Kibertér Konferencia miniszteri biztosa nyitotta meg a budapesti Akvárium Klubban 2012. június 6-án megrendezett Magyar Innovációs TechShow 2012 elnevezésű magyar infokommunikációs kiállítást, ahol évről-évre bemutatkoznak Magyarország innovációs közösségének legújabb fejlesztései az iparági szereplők, a potenciális befektetők, és az érdeklődő nagyközönség előtt.