Külügyminisztérium

Martonyi János

külügyminiszter

RSS feliratkozás
Találatok száma: 10

Hírek

A Külügyminisztérium közleménye

Külügyminisztérium, 2013. március 8. 7:56

Magyarország Külügyminisztériuma értetlenül áll az előtt a tény előtt, hogy az Amnesty International támogatja azt a csoportosulást, amely – civil szervezetként meghatározva magát, de pártpolitikai érdekeket szolgálva – 2013. március 7-én betört a Fidesz Magyar Polgári Szövetség székházába.

Prőhle Gergely Hágában

Külügyminisztérium, EU Kétoldalú Kapcsolatokért, Sajtóért és Kulturális Diplomáciáért Felelős Helyettes Államtitkárság, 2013. március 8. 7:55

Prőhle Gergely helyettes államtitkár 2013. március 7-én Hágában folytatott megbeszéléseket, és a kétoldalú témák áttekintése mellett tájékoztatást adott holland tárgyalópartnereinek a magyarországi alkotmánymódosítással kapcsolatos helyzetről is.

Magyarország Németországgal is kész a párbeszédre az alkotmánymódosításról

Külügyminisztérium, EU Ügyekért Felelős Államtitkárság, 2013. március 8. 7:54

Magyarország Németországgal is kész párbeszédet folytatni az alaptörvény tervezett módosításáról – mondta Győri Enikő, a Külügyminisztérium uniós ügyekért felelős államtitkára az MTI-nek Berlinben.

Martonyi János külügyminiszter találkozója indonéz partnerével

Külügyminisztérium, 2013. március 7. 16:53

Martonyi János külügyminiszter 2013. március 7-én kétoldalú megbeszélést folytatott Marty Natalegawa indonéz külügyminiszterrel. A találkozóra Susilo Bambang Yudhoyono indonéz elnök 2013. március 6-8. közötti Magyarországi állami látogatása keretében került sor. Közlemény.

Martonyi János: ne számítsunk arra, hogy véget érnek a politikai támadások

Külügyminisztérium, 2013. március 7. 10:36

Martonyi János szerint a magyar kormány jó néhány kérdésben megmagyarázta álláspontját, meggyőzte a bírálókat és jó néhány témában módosította a szabályozást, „de arra ne számítsunk, hogy véget érnek a politikai támadások”. A külügyminiszter a Heti Válasz című hetilapnak adott, 2013. március 7-én megjelent interjújában arról is beszélt, hogy nincs nézetkülönbség a Miniszterelnökség és a tárca között.

Mégis, mit adott nekünk az EU?

Külügyminisztérium, 2013. március 7. 7:54

Vitaindító panelbeszélgetésre került sor 2013. március 6-án a Budapesti Corvinus Egyetemen „Mi lenne, ha nem lenne Európai Unió?” címmel. A rendezvény Az én Európám című országos kommunikációs kampány keretében valósult meg. Közlemény.

Takács Szabolcs a globális nyitás afrikai irányáról

Külügyminisztérium, Globális Ügyekért Felelős Helyettes Államtitkárság, 2013. március 6. 15:10

Akár még az idén újra megnyílhat a magyar nagykövetség Nigériában – írja a Világgazdaság 2013. március 6-i számában.

Martonyi János és Cornelia Pieper német külügyi államminiszter megbeszélése

Külügyminisztérium, 2013. március 6. 13:37

Martonyi János külügyminiszter 2013. március 6-án megbeszélést folytatott Cornelia Pieperrel, a német szövetségi külügyminisztérium államminiszterével. Közlemény.

Szesztai Dávid: az olasz gazdaság jó működése Magyarországnak is kedvezne

Külügyminisztérium, EU Kétoldalú Kapcsolatokért, Sajtóért és Kulturális Diplomáciáért Felelős Helyettes Államtitkárság, 2013. március 6. 7:48

Bármilyen kormány kerül is hatalomra Olaszországban, nagyon korlátozott lesz a politikai és gazdasági mozgástere, mert a befektetőknek és az EU-nak nagyok az elvárásai – mondta Szesztai Dávid, a Külügyminisztérium főosztályvezetője az Országgyűlés külügyi bizottságának 2013. március 5-i ülésén.

Győri Enikő: az EP egyelőre megosztott a középtávú büdzsé ügyében

Külügyminisztérium, EU Ügyekért Felelős Államtitkárság, 2013. március 6. 7:45

Egyelőre erősen megosztott az Európai Parlament (EP) a 2014 és 2020 közötti időszakra szóló uniós keretköltségvetés ügyében – közölte a Külügyminisztérium EU-ügyekért felelős államtitkára az MTI-vel 2013. március 5-én Brüsszelben. Győri Enikő EP-képviselőkkel folytatott megbeszéléseket, és a megállapodás elfogadására igyekezett rábeszélni őket.