Martonyi János 2010. október 22-én részt vett a Visegrádi négyek Nyugat-Balkán témájú kibővített külügyminiszteri találkozóján.
A magyar külügyminiszter az eseménnyel összefüggésben elmondta: a V4-ek stratégiai érdeke, hogy az Európai Unió bővítése nyugat-balkáni irányban folytatódjon. „Megfogalmaztuk a politikai üzenetet, hogy az ajtó nyitva áll. A másik oldalnak természetesen teljesítenie kell a csatlakozási feltételeket” – jelentette ki a magyar külügyminiszter. Martonyi János elmondta, Szerbia és Koszovó képviselői Pozsonyban megerősítették, hogy rövid időn belül – még novemberben – párbeszédet kezdenek a kétoldalú problémák rendezéséről. Hozzátette, hogy a V4-ek szorgalmazzák, hogy ez a konzultáció mielőbb beinduljon.
A Visegrádi együttműködés tagországainak diplomáciai vezetői elfogadtak egy nyilatkozatot a találkozón, amelyben leszögezik, Magyarország és Lengyelország kiemelt figyelmet fog szentelni a nyugat-balkáni bővítés ügyének 2011-ben, amikor egymást követően ellátják az EU-elnöki tisztséget.
A Visegrádi Csoport miniszteri nyilatkozata a Nyugat-Balkánról
(Pozsony, 2010. október 22.)
2010. október 22-én Pozsonyban a szlovák elnökség szervezésében került sor a Visegrádi Csoport külügyminisztereinek második Nyugat-Balkánnal foglalkozó találkozójára. Felelevenítve a 2009. október 6-i budapesti nyilatkozatukat, a miniszterek határozottan kijelentették, hogy a nyugat-balkáni országok jövője az európai és az euroatlanti közösségben van, összhangban a Thesszaloniki Agendával és a stabilizációs és társulási folyamattal, amelyet a 2010. június 2-i szarajevói EU-Nyugat-Balkán magas szintű találkozó megerősített. Az EU-bővítés az egyik fő prioritás a V4 számára. Magyarország és Lengyelország különös figyelmet fog fordítani a témára 2011 során, amikor egymást követően az EU soros elnökei lesznek.
Az Európai Uniónak összpontosítania kell a horvát csatlakozási tárgyalások lezárására 2011-ben. Horvátország csatlakozásának az Európai Unióhoz további ösztönzést fog adni az egész térség további EU integrációjának. E tekintetben a nyugat-balkáni csatlakozni vágyó országoknak tovább kell vinniük reformjaikat az Európai Bizottság országjelentései alapján, meg kell erősíteniük regionális együttműködésüket és megoldaniuk a nyitott kétoldalú kérdéseiket. A Bizottság véleménye Montenegró és Albánia csatlakozási kérelméről ki fogja kövezni az utat a tagjelölt státuszhoz, majd a csatlakozási tárgyalások megkezdéséhez. Az integrációs folyamatban történő előrelépéssel együtt, a jogállamiság megerősítése, a korrupció és a szervezett bűnözés elleni erőfeszítések fokozása, az igazságszolgáltatás hatékonyságának és függetlenségének megerősítése a további reformok kulcsterületei. A mostani albániai parlamenti válságot olyan módon kell megoldani, hogy megerősítse a demokratikus intézményeket. Összhangban az Európai Bizottság javaslatával, a csatlakozási tárgyalásokat Macedóniával minél hamarabb meg kell kezdeni. A névkérdés gyors megoldása mindkét érintett fél részéről vezetői képességeket, rugalmasságot és elkötelezettséget követel meg. Időközben az integrációs folyamat dinamikájának fenntartására kell összpontosítani.
A V4 elvárja, hogy az EU Tanács mielőbb döntsön Szerbia EU csatlakozási kérelmének továbbításáról az Európai Bizottsághoz véleménykérés céljából. A teljes együttműködés a hágai Nemzetközi Törvényszékkel (ICTY) kulcsfeltétel marad Szerbia integrációs folyamata során. A V4 miniszterek üdvözlik az EU és Szerbia közötti megállapodást az ENSZ Közgyűlésének 2010. szeptember 9-i határozatáról, amely kiindulópontja egy új minőségű kölcsönös kapcsolatnak. Bosznia-Hercegovina újonnan megválasztott politikai vezetőinek összpontosítaniuk kell az állami intézmények gyors megalakítására és az európai és euroatlanti integráció kulcskérdéseire, beleértve a fennmaradó 5+2 feltételt a Főmegbízotti Hivatal (OHR) bezárására, a megerősített EU jelenlétet és az EU csatlakozási kérelem sikeres benyújtását. Támogatjuk az ALTHEA művelet végrehajtó katonai szerepének folytatását megújított ENSZ mandátum alapján, az OHR szükség szerinti támogatása és a biztonságos és nyugodt környezet megteremtése céljából Bosznia-Hercegovinában. A miniszterek kifejtették meggyőződésüket, hogy Koszovó, mint a régió része szintén rendelkezik európai perspektívával. A párbeszéd folyamatának Belgrád és Pristina közt az EU közvetítésével késedelem nélkül meg kell kezdődnie. A V4 országok támogatják az EULEX munkáját és felszólítanak minden felet a teljes körű együttműködésre a misszióval.
A V4 pozitívan értékeli a vízumliberalizáció múlt évi bevezetése óta elért eredményeket és üdvözli mind a vízummentes utazás követelményeinek teljesítését Albánia és Bosznia-Hercegovina által, mind pedig az Európai Parlament 2010. október 7-i vonatkozó állásfoglalását. A V4 szorgalmazza, hogy az EU novemberi tanácsi ülésén szülessen döntés a vízumliberalizáció bevezetéséről mindkét ország esetében. A vízummentes utazást a Nyugat-Balkán teljes lakossága számára lehetővé kell tenni.
A V4 határozottan támogatja a NATO "nyitott ajtó" politikáját, üdvözli Montenegró belépését a NATO Tagsági Akciótervbe (MAP) és arra bíztatja Bosznia-Hercegovinát, hogy teljesítse a MAP-ben való részvétel előfeltételét, azaz rendezze a védelmi tulajdon helyzetét. A V4-es országok NATO-tagállamként aktívan megosztják saját euroatlanti integrációs ismereteiket a nyugat-balkáni partnerekkel.
Húsz éves eredményes fennállása után a V4 nyitott arra, hogy megossza tapasztalatait a hatékony regionális együttműködésben, az EU- és NATO-csatlakozási törekvések összehangolásában. A Visegrádi Csoport továbbra is elkötelezetten támogatja a nyugat-balkáni országok integrációs törekvéseit bilaterális és multilaterális keretek között. A V4 kész segítséget nyújtani a nyugat-balkáni országoknak az integrációs folyamatban, a vonatkozó tapasztalatai átadásával az IPA-eszközök hatékony felhasználásáról, a twinning-jellegű projektekről, a közös kutatási és egyetemi programokról, továbbá az energiabiztonság, a szállítás, az infrastrukturális hálózatok, a roma integráció és más területen indított V4 twinning-projektekről.
(kulugyminiszterium.hu)