Martonyi János közlése szerint a kormány nem hívta vissza Paczolay Pétert a Velencei Bizottságból, hanem mandátuma lejártával új szakértőt jelölt a helyére, de ez nem jelenti azt, hogy kétségbe vonnák az Alkotmánybíróság (Ab) elnökének a jog- vagy a politikatudományban szerzett kiemelkedő tudását.

A tárcavezetőnek Schiffer András, az LMP társelnöke tett fel írásbeli kérdést arról, hogy miért nem jelöli a kormány újra Paczolay Pétert a Velencei Bizottságba. Paczolay Péter - tagként nyolc éve, két évet ebből a testület egyik alelnökeként dolgozva - több mint két évtizede járul hozzá "a közös európai alkotmányos hagyományokat, valamint a jogállami és demokratikus értékeket óvó nagy tekintélyű szakértői grémium" munkájához - emlékeztetett a képviselő.

Martonyi János válaszában - amelyet 2013. szeptember  2-án tettek közzé a parlament honlapján - kiemelte: a Velencei Bizottság statútuma egyértelműen kimondja, hogy a tag és a póttag jelölése a tagállamok hatáskörébe tartozik, így a delegálás joga ez esetben a magyar kormányt illeti meg. A statútum rendelkezik továbbá arról, hogy a tagok és póttagok megbízása négy évre szól, amely meghosszabbítható - magyarázta.

Hangsúlyozta: a bizottság korábbi magyar tagjának és póttagjának mandátuma augusztus 1-jén lejárt, így őket a kormány nem visszahívta, hanem helyükre új szakértőket jelölt.

A kormány sem az Alkotmánybíróság elnökénél, sem a korábbi póttag, Trócsányi Lászlónál természetesen továbbra sem vonja kétségbe a Velencei Bizottság statútuma által megkövetelt feltételek, azaz a demokratikus intézményeknél szerzett gyakorlat, illetve a jog- vagy a politikatudományban szerzett kiemelkedő tudás meglétét - közölte a tárcavezető.

A Népszabadság internetes kiadása augusztus közepén kormányzati forrásra hivatkozva azt írta, hogy a kormány visszahívja Paczolay Pétert a Velencei Bizottságból, és az új állandó magyar delegált szinte bizonyosan Székely László, akit Áder János köztársasági elnök jelölt ombudsmannak. A napilapnak a forrás bizalomvesztéssel indokolta Paczolay Péter visszahívását. Paczolay Péter az MTI-nek azt mondta: a bizalomvesztés "nem értelmezhető", a Velencei Bizottságban ugyanis a tagoknak nincs módjuk nemzeti érdeket képviselni, hiszen az olyan ügyek vitájában, amelyekben a saját országuk érintett, nem vesznek részt.

Paczolay Pétert 2009-ben választotta alelnökévé a Velencei Bizottság, az Európa Tanács alkotmányjogi tanácsadó testülete.

(MTI/Külügyminisztérium)