Fehérvári Géza professzort, az iszlám művészet világhírű szakértőjét, nemzetközileg elismert művészettörténészt, régészt és orientalistát, egyetemi professzort, a Külügyminisztérium egykori munkatársát, aki 1992 és 1995 között Magyarország kuvaiti nagyköveteként szolgált 2013. szeptember 7-én végső nyugalomra helyezték az egri Rozália temetőben.

A Külügyminisztérium képviseletében Kaleta Gábor főosztályvezető a gyászszertartáson méltatta Fehérvári Géza szerepét a Szaúd-Arábia és Magyarország közötti diplomáciai kapcsolat 1995-ös létrejöttének előkészítésében, valamint a szintén 1995-ben, Kuvaitban történő első magyar államfői látogatás megszervezésében.

Kaleta Gábor kiemelte, hogy bár Fehérvári Géza eredeti hivatása szerint nem volt diplomata, vagy külügyi szakember, azonban olyan ismeretekkel és tulajdonságokkal rendelkezett, amelyek ezt felülírták: világszinten elismert iszlamológiai szakemberként ismerte a nyelvet, a kultúrát, a gondolkodásmódot és nem utolsósorban személyesen ismerte az embereket is, ez pedig felbecsülhetetlen érték az arab világban.

Fehérvári Géza 1995 nyarán lemondott nagyköveti posztjáról, hogy a kuvaiti Tarek Radzsab Múzeum kurátoraként térjen vissza a humán tudományok világába. Ezzel azonban csak munkahelyet váltott, küldetést nem – hangsúlyozta Kaleta Gábor, aki szerint Fehérvári Géza egész életében Magyarország nem hivatalos nagykövete, a magyar nép jó hírének külföldi terjesztője volt.

(Külügyminisztérium)