Martonyi János megnyitotta a Külügyminisztérium százéves épülettömbjének történetét bemutató kiállítást.

Martonyi János külügyminiszter nyitóbeszédében köszönetet mondott a Budapest100 program ötletgazdáinak és elmondta, minden háznak van története és születésnapja, a Külügyminisztérium épülete pedig most ünnepli századik születésnapját.

Martonyi János (fotó: Botár Gergely)

A miniszter kifejtette, a Bem téri épület sajátossága, hogy három kor, három ház és három stílus találkozik benne, amely az építészeknek köszönhetően egy nagyon jól sikerült találkozás. Reményét fejezte ki, hogy az ezen alkalomból ide látogatók megérzik az épület üzenetét, azt, hogy összetartozunk, hiszen az országnak egyetlen külpolitikája van. Ami ebben az épületben történik, az mindenkié, és akik itt dolgoznak, azok mindenkinek felelősséggel tartoznak - fogalmazott.

A Bem rakparti épület idén ünnepli százéves fennállását. A minisztérium a centenárium alkalmából 2012. április 14-én részt vett a Budapest100 – százéves budapesti épületek fesztiválján. A jeles alkalomból Merényi György kurátor vezetésével kiállítást rendeztek, amely a Külügyminisztérium százéves épülettömbjének történetét mutatja be. A megnyitó ünnepségen pódiumbeszélgetést tartottak, Ódor Bálint helyettes államtitkár, Térey János, a Protokoll című darab szerzője, Bálint András színházigazgató, a Külügyminisztérium volt számvevőszéki épületét tervező Bálint Zoltán unokája, Würtz Csilla protokollfőnök, valamint Prőhle Gergely, a Külügyminisztérium helyettes államtitkárának részvételével. Az eseményt a minisztérium munkatársainak zenei előadásai színesítettek.

Ódor Bálint, Térey János, Würtz Csilla, Prőhle Gergely, Bálint András (fotó: Botár Gergely)

Háttér

A Budapest100 a százéves budapesti épületek köszöntésére önkéntesek, lokálpatrióták és a házukat szerető lakók összefogásával szerveződő program, melynek elindítója az OSA Archívum, projektgazdája a KÉK – Kortárs Építészeti Központ.

2012. április 14-15-én idén is közel száz százéves budapesti épület mutatkozik be az érdeklődőknek. A programról részletesen a Budapest100 honlapján lehet tájékozódni.

(kormany.hu)