Németh Zsolt államtitkár egyebek mellett „a megújult magyar alkotmányos rendszer konszolidációjáról, a 2014-es választások jelentőségéről” – tájékoztatta 2013. január 24-én Thomas Melia amerikai helyettes külügyi államtitkárt.

A Külügyminisztérium parlamenti államtitkára arról is beszámolt vendégének, hogy a kormány elkötelezett a romák integrációja és az antiszemitizmussal szembeni fellépés mellett.

A két vezető külügyi tisztségviselő arról egyeztetett, hogy milyen lehetőségek kínálkoznak az együttműködésre Budapest és a megújuló washingtoni kormányzat, az új vezetésű amerikai külügyminisztérium között. Az újraválasztott Barack Obama amerikai elnök hétfőn tette le hivatali esküjét; a távozó Hillary Clinton helyére John Kerryt, a szenátus külügyi bizottságának demokrata elnökét jelölte külügyminiszternek.

A felek megbeszélést folytattak a Közép-Európai Évről is, amelynek során Magyarország tölti be a visegrádi csoport (Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia), valamint a Közép-európai Kezdeményezés (KEK) elnöki posztját. Eszmét cseréltek továbbá a kelet-európai régió politikai folyamatairól és az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezetnek a térségben betöltött szerepéről.

Németh Zsolt beszámolt Meliának mianmari látogatásáról és arról, hogy a délkelet-ázsiai országnak Magyarország átadja a rendszerváltozás idején szerzett tapasztalatait. A magyar külügyi államtitkár január közepén járt Mianmarban, ahol mások mellett az államfővel és a külügyminiszterrel tárgyalt. Mindketten arra kérték, hogy Magyarország ossza meg tapasztalatait a rendszerváltozásról.

(MTI/Külügyminisztérium)