Magyarországnak is érdeke, hogy előrehaladjanak a tárgyalások a Malajzia és az EU közötti szabadkereskedelmi megállapodásról, és mielőbb létrejöjjön az egyezmény – mondta Martonyi János külügyminiszter 2014. március 12-én.

A tárcavezető malajziai kollégájával, Anifah Amannal tárgyalt, majd a megbeszélésüket követően úgy nyilatkozott, hogy főként a magyar agrárgazdaságnak, a sertéskivitelnek áll érdekében a megállapodás. A szabadkereskedelemről "nem könnyű" tárgyalások folynak Malajzia és az unió között, de remélhetőleg eredményre vezetnek, és ebben Magyarország is szeretne közreműködni – mondta.

Anifah Aman hangsúlyozta: jó lenne mihamarabb megoldani a vitás kérdéseket és lezárni a tárgyalásokat, mert a megállapodás mindkét félnek előnyére válna.

Martonyi János a kétoldalú gazdasági kapcsolatokat illetően kiemelte: fontos terület a vízgazdálkodás, a mezőgazdaság és a biotechnológia. Malajziai kollégája pedig arról beszélt, hogy a turizmus rendkívül fontos az országában, és magyar vállalatok is részt vehetnének 2-4 csillagos szállodák építésében és üzemeltetésében. Mindkét külügyminiszter elmondta, hogy nagy hangsúlyt kell helyezni a közepes vállalatok bevonására a gazdasági kapcsolatépítésbe.

fotó: Véssey Endre

Martonyi János közölte: a tartós kapcsolat kialakítását segítheti a két ország diákjai között, hogy kétoldalú oktatási megállapodást írnak alá. Emellett Magyarország 40 ösztöndíjat ajánlott fel malajziai fiataloknak – tette hozzá.

A malajziai tárcavezető üdvözölte az ösztöndíjakat, valamint a megállapodás mielőbbi megkötését szorgalmazta.

Anifah Aman kiemelte: országa hálás Magyarországnak, amiért támogatja, hogy Malajzia az ENSZ Biztonsági Tanácsának (BT) nem állandó tagja legyen. Emlékeztetett: 2015-től Malajzia áll az Délkelet-ázsiai Nemzetek Szövetsége (ASEAN) élén is, és e poszton 10 ország 600 millió lakosát képviseli.

fotó: Véssey Endre

Martonyi János megjegyezte: különleges lehetőség Malajziának, hogy az ASEAN elnökségével egyidejűleg a BT-ben is helyet kaphat.

A magyar külügyminiszter felidézte: malajziai partnerével nemzetközi kérdéseket is megvitattak, így beszéltek az ukrajnai helyzetről és a Dél-kínai-tengeren történtekről is. Mindenkinek az az érdeke, hogy ne legyenek feszültségforrások sehol a világon – fogalmazott.

Martonyi János arra is kitért, hogy remélhetőleg néhány hónapon belül újranyitják a magyar nagykövetséget Kuala Lumpurban. Anifah Aman szerint erre különösen jó alkalom lenne Malajzia ASEAN-elnöksége, hiszen a külképviselet révén Magyarország az egész integrációval erősítheti a kapcsolatait.

fotó: Véssey Endre

Kérdésre válaszolva Anifah Aman a szombaton eltűnt utasszállítóról azt mondta, hogy még mindig nem tudják, mi történt pontosan a repülőgéppel, de még reménykednek abban, hogy az utasok és a személyzet "jó kezekben vannak". Szakértők segítségével vizsgálnak meg minden eshetőséget, akármilyen kicsi is legyen egy-egy lehetőség valószínűsége – fűzte hozzá.

A Malaysia Airlines Kuala Lumpurból Pekingbe tartó gépének március 8-án veszett nyoma. A keresés jelenleg tovább folyik a Kína és az Andamán-tenger közötti nagy területen, a hatóságok még mindig nem jutottak közelebb annak kiderítéséhez, hogy mi történt a géppel és a fedélzetén lévő 239 emberrel.

(MTI/Külügyminisztérium)