Martonyi János külügyminiszter november 7-11 között délkelet-ázsiai utazása keretében Malajziában és Szingapúrban folytatott tárgyalásokat.

Magyarország  globális kitekintésű külpolitikai törekvéseiben fontos szerepet tölt be az ázsiai térség országaival és regionális szervezeteivel történő kapcsolatépítés. Ennek a nyitásnak a középpontjában állnak azok az országok, amelyek méretben és más adottságokban jobban összehasonlíthatóak Magyarországgal. Így a magyar külpolitika érdeklődésének homlokterében állnak a Délkelet-Ázsiai Nemzetek Szövetségéhez (ASEAN) tartozó országok, amelyek dinamikus gazdasági fejlődésükkel számos lehetőséget kínálnak Magyarország számára.

Malajziában Martonyi János, a régió gazdaságilag egyik legfejlettebb államában találkozott partnerével, Anifah Aman külügyminiszterrel, valamint helyettesével, Kohilan Pillay szenátorral, továbbá udvariassági látogatáson fogadta Tan Sri Pandika Amin Mulia, a malajziai Képviselőház elnöke is. A miniszter emellett tárgyalt vezető malajziai vállalatok döntéshozóival egyaránt.

Martonyi János és Tan Sri Pandika Amin Mulia (fotó: maláj parlament)

A malajziai tárgyalások napirendjén kifejezetten olyan kérdések szerepeltek, amelyek elsősorban a Kuala Lumpur-i nagykövetség két évvel ezelőtti bezárását követően némileg elhidegült kapcsolatok újraindítását és rendezését célozták. Magyarország új fejezetet kíván nyitni a kétoldalú kapcsolatokban, és erre a maláj fél is nagy készséget mutatott. Ennek keretében hamarosan megteremtjük a Kuala Lumpur-i magyar nagykövetség költségtakarékos újranyitásának lehetőségeit.

Magyarország képes lenne profitálni a dinamikusan fejlődő malajziai gazdaság adta lehetőségekből, így a megbeszéléseken gazdasági témák is szerepeltek. A Mol képviselőinek jelenlétében sor került egy találkozóra a Petronas maláj olajvállalat képviselőivel. A Petronas nemcsak Malajziában meghatározó jelentőségű cég, hanem globális szerepet is vállal. A találkozón Martonyi János kifejezte a magyar kormány eltökéltségét, hogy elősegítse a magyar vállalatok térségbeli törekvéseit. A tárgyaláson konkrét projekteket is megvitattak, nemcsak Malajziában, hanem harmadik országokban is. A Kuala Lumpur-i megbeszélésen szó volt az idegenforgalmi kapcsolatok fellendítéséről, egyebek mellett egy közvetlen Budapest-Kuala Lumpur légijárat indításának lehetőségéről.

A kétoldalú kapcsolatok dinamizálásának része lesz az oktatási együttműködés újraindítása is, és hamarosan véglegesíteni lehet a két szaktárca közötti megállapodást. Malajzia szeretné megpályázni a futball világbajnokság 2030-as megrendezését, ezért is érdeklődnek a magyar sport- és utánpótlás-nevelés tapasztalatai iránt. Minderről várhatóan a jövőben fognak egyeztetni a két ország sportminiszterei.

Martonyi János és Anifah Aman (fotó: maláj külügyminisztérium)

A maláj és a magyar külügyminiszter megállapodott a két tárca közötti konzultációk gyakorításáról. Ezek rendszerét egy most kidolgozandó keret megállapodásban fogják rögzíteni. Martonyi János – a magyar EU-elnökség aktív tevékenységét folytatva – további támogatást ajánlott az EU és Malajzia között kötendő politikai és szabadkereskedelmi megállapodások mielőbbi tető alá hozásához. A maláj külügyminiszter tájékoztatást adott továbbá a „Mérsékeltek Globális Mozgalma” elnevezésű kezdeményezésükről, amely fel kíván lépni a politikai vallási és radikalizmussal szemben.

Martonyi János délkelet-ázsiai látogatásának második állomása Szingapúr volt, amely a régió gazdasági és pénzügyi központja, emellett Magyarország legjelentősebb térségbeli gazdasági partnere. Szingapúrban Martonyi János megbeszéléseket folytatott Dr. Tony Tan-nal, Szingapúr köztársasági elnökével, Kasiviswanathan Shanmugam külügyminiszterrel, valamint üzleti vezetőkkel és a gazdasági minisztériumnak az európai uniós ügyekben illetékes főtárgyalójával.

Martonyi János és Kasiviswanathan Shanmugam (fotó: szingapúri külügyminisztérium)

A megbeszélések után a magyar diplomácia vezetője elmondta, hogy „reményeink szerint most indul néhány komolyabb befektetés. Az autóiparban Miskolcon hoznak létre egy komoly vállalkozást. Gyorsan nő az ázsiai városállamba irányuló magyar árukivitel is. Ez utóbbi tavaly megháromszorozódott, és ha minden jól megy, akkor idén a tavalyihoz képest hasonló dimanikával bővül tovább" - mondta. Az elektronikai, turisztikai és ingatlanfejlesztési vállalkozókkal folytatott megbeszélés alapján további lehetőségek kínálkoznak a már most is jelentős, mintegy másfél milliárd USA dollár értékű magyarországi-szingapúri befektetések további nevelésére.

A két külügyminiszter továbbá áttekintette szerződéses kapcsolataink fejlesztésének lehetőségeit, így a kettős adózás elkerüléséről szóló egyezményünk megújítását, valamint oktatási és tudományos együttműködésünket. Martonyi János találkozott Michel Filhol-al, az Ázsia-Európa Alapítvány (ASEF) főigazgatójával, a megbeszélésen szó volt a szervezettel folytatott eddigi emberi jogi, külpolitikai, környezetvédelmi, oktatási együttműködési projektek folytatásának konkrét irányairól.

A magyar külügyminiszter a szingapúri Külügyminisztérium, valamint az Európai Bizottság és a két legjelentősebb szingapúri állami egyetem együttműködésének keretében működő EU Centre szervezésében előadást tartott az európai gazdasági es hitelválság kezeléséről, Magyarország ebben vállalt szerepéről. Az előadást nagy érdeklődés fogadta, amely annak köszönhető, hogy miután Magyarország töltötte be az előző fél évben az EU soros elnöki tisztét, még most is kíváncsiak Budapest véleményére nemcsak a kétoldalú kapcsolatok tekintetében, hanem általában az európai fejleményeket illetően is.

(kormany.hu)