Martonyi János külügyminiszter részt vett és előadást tartott a Habsburg Ottó mint keresztény politikus című szimpóziumon, melyet Rómában rendeztek meg 2012. január 24-én az Osztrák Pápai Intézetben. A tanácskozáson felszólalt többek között Rocco Buttiglione, az Olasz Képviselőház alelnöke és Wolfgang Schüssel, Ausztria korábbi kancellárja, valamint megjelent a Habsburg-család több tagja is.

A magyar diplomácia vezetője előadásában méltatta Habsburg Ottó nagy ívű, XX. századi politikusi tevékenységét, és főként azt az európai elkötelezettségét, amely révén új értelmet nyert számára a történelmi családi örökség. Felidézte munkásságának azt az időszakát, amikor a Páneurópai Unió, illetve az Európai Parlament képezte egységtörekvéseinek keretét. Kiemelte, hogy a hidegháború idején Habsburg Ottó vállalta azoknak a nemzeteknek a képviseletét, amelyek a vasfüggöny túloldalán rekedtek, de amelyekről rendületlenül vallotta, hogy az egységes Európában a helyük. Történelmi tettnek értékelte szerepvállalását a vasfüggöny lebontásában, az emlékezetes 1989-es soproni páneurópai piknik szervezésében.

Martonyi János külügyminiszter kifejtette, hogy a rendszerváltást követően Magyarországon sokak számára Habsburg Ottó személyesítette meg azt az Európát, amelyhez mindig is tartozni kívántunk: amely hű gyökereihez és értékeihez; a gyakorlatba ülteti a szubszidiaritást és a szolidaritást; tiszteletben tartja mindenki véleményét; mindig megtalálja a különbözőségekben is a közös pontokat. A közép-európai nemzetek az Európai Unióban most újra egymásra találtak, s ebben nem kevés szerepe volt Habsburg Ottónak. Még megérhette Horvátország uniós csatlakozási tárgyalásainak lezárását. Ez utóbbinak a jelentősége azért a rendkívüli, mert éppen a magyar soros EU-elnökségnek sikerült elérnie.

A magyar diplomácia vezetője annak a meggyőződésének adott hangot, hogy Habsburg Ottó keresztény politikusi öröksége teljes egészében vállalható a mai Magyarországon, Közép-Európában és az Európai Unióban.

(kormany.hu)