Indiai látogatásának második napján Martonyi János külügyminiszter részt vett és felszólalt az ASEM (Ázsia-Európa Dialógus) 11. Külügyminiszteri Találkozóján. A találkozó margóján sor került a visegrádi országok (V4) és Japán külügyminisztereinek eszmecseréjére. Martonyi János emellett kétoldalú megbeszélést folytatott a Fülöp-szigeteki, vietnami és mongóliai küldöttségek vezetőivel. Közlemény.

A V4-Japán külügyminiszteri találkozón a felek áttekintették Japán és Közép-Európa együttműködésének aktuális kérdéseit, különös tekintettel a 2014-ben esedékes V4-Japán csereévre, melynek keretében számos közös rendezvényre kerül majd sor.

A külügyminiszterek emellett megvitatták Japán és az Európai Unió kapcsolatait, valamint a legfontosabb, kölcsönös érdeklődésre számot tartó nemzetközi kérdéseket, többek között a tudományos és innovációs együttműködés lehetőségeit, az energiabiztonság témakörét, a klímaváltozáshoz kapcsolódó kérdéseket, valamint a Keleti Partnerség és a Nyugat-Balkán térségének aktuális ügyeit. A japán külügyminiszter tájékoztatta partnereit a kelet-ázsiai régió biztonsági kihívásairól. A külügyminiszterek a sajtó számára bemutatták a V4-Japán csereév magyar tervezésű logóját, s szóltak arról, hogy a csereév programjainak népszerűsítésére mind az öt ország jószolgálati nagyköveteket nevez ki a tudományos és kulturális élet elismert személyiségei köréből.

Az ASEM találkozón Martonyi János a "gazdasági növekedés  és fenntartható fejlődés" napirendi pont alatt elmondott felszólalásában emlékeztetett, hogy  közös kötelességünk, hogy az ENSZ keretein belül meghatározzuk a 2015 utáni időszakra szóló Fenntartható Fejlődési Célokat. Magyarország a nemzetközi közösség bizalma alapján jelenleg társelnöke annak az ENSZ Közgyűlés által létrehozott nyitott munkacsoportnak, mely ennek a célnak az elérését  hivatott segíteni. A külügyminiszter hangsúlyozta, hogy Magyarország társelnökként -együttműködésben partnereikkel - figyelembe veszi mindazokat a fontos megállapításokat, melyek az ASEM tanácskozás során elhangzanak.

A magyar külügyi tárca irányítója a víz- és energiabiztonság témái köré csoportosítva beszélt a fenntartható fejlődés jelentőségéről, a kérdéshez kapcsolódó globális kihívásokról, valamint a kibertér biztonságának érdekében szükséges nemzetközi összefogásról. Külön kiemelte a fenntarthatóság jelentőségét a világgazdaság motorját napjainkban jelentő Ázsia gazdaságainak felemelkedésében. Tájékoztatást adott az októberben megrendezett Budapesti Víz Világtalálkozó eredményeiről, a Budapesti Nyilatkozatról, valamint megerősítette Magyarország elkötelezettségét a vízzel és szanitációval kapcsolatos fenntartható fejlődési cél kialakításában való aktív részvétel mellett.

Felidézte a 2012 júniusában Budapesti Kezdeményezésként elindult ASEM Fenntartható Fejlődés Párbeszéd létrehozását, és méltatta, hogy az első, magyarországi rendezvényt követően ebben az évben Vietnam megrendezte a Párbeszéd második szemináriumát, Románia pedig már jelezte szándékát a 2014. évi esemény megrendezésére. A magyar kezdeményezésre elindított ASEM Fönntartható Fejlődés Párbeszédet az ASEM partnerek széles köre biztosította támogatásáról fölszólalásaikban. A hozzászólók szintén utaltak a Budapesten megrendezésre került 2. Kiberbiztonság Konferencia eredményeire, amelynek soron következő, harmadik rendezvényét ezév októberében tartották Szöulban.

A vietnami delegáció vezetőjével folytatott megbeszélésen elismeréssel szóltak a két ország sikeres együttműködéséről az ASEM Fönntartható Fejlődés Párbeszéd elindításában, amely mára a fórum egyik prominens rendezvénysorozatává vált. Mindkét fél részéről megelégedéssel nyugtázták a mind intenzívebbé váló magyar-vietnámi kapcsolatokat. Martonyi János fölhívta a figyelmet a magyar kormány közelmúltban elindított oktatási csereprogramjára, a Stipendium Hungaricum keretében fölajánlott ösztöndíjak segítségével mind több vietnámi diáknak nyílik lehetősége arra, hogy magyarországi felsőoktatási intézményekben folytassa tanulmányait. Ők lesznek a magyar-vietnami együttműködés jövőjének megalapozói.

A mongol partnerrel folytatott megbeszélésen a magyar diplomácia vezetője elismerően szólt a két ország közötti kapcsolatok intenzívebbé válásáról és a gazdasági kapcsolatok fejlesztésének fontosságáról, valamint köszönetet mondott a hazai mongolisztika fejlesztésére irányuló mongol támogatásért. Mongól részről fölhívták a figyelmet az ország dinamikusan fejlődő gazdaságában rejlő együttműködési lehetőségekre, jelezve, hogy várják a potenciális magyar befektetőket. Magyarország ez év elején a kétoldalú kapcsolatok fejlesztésének elősegítésével megbízott ún. „lap-top” diplomatát nevezett ki Mongóliába.

Martonyi János együttérzését fejezte ki Evan P. Garcia Fülöp-szigeteki külügyminiszter-helyettesnek a délkelet-ázsiai országot ért természeti katasztrófa miatt. A magyar külügyminiszter jelezte: Magyarország kész humanitárius támogatást nyújtani a Fülöp-szigeteknek a tájfun okozta egészségügyi, élelmezési és infrastrukturális válsághelyzetenyhítése érdekében. A segítségnyújtás konkrét formájáról a magyar kormányzat és a hazaicivil szervezetek között folyamatos az egyeztetés. Evan P. Garcia a felajánlást megköszönve jelezte: jelenleg ivóvízre, víztisztító berendezésekre, élelmiszerre, generátorokra, sátrakra, valamint orvosi eszközökre van a legnagyobb szükség.

 

(Külügyminisztérium)