A mai napon a líbiai Átmeneti Nemzeti Tanács (ÁNT) erői elfoglalták a diktatúra által ellenőrzött utolsó várost, Szirtet, melynek ostroma során meg nem erősített hírek szerint életét vesztette Kadhafi ezredes. Halála az önkényuralom több évtizedes uralmának végét jelenti, és új fejezetet nyit Líbia történelmében.

Üdvözöljük, hogy a Kadhafi-rendszer utolsó bástyájának számító Szirt elfoglalásával az ÁNT az ország egész területére kiterjesztette fennhatóságát, ami fontos mérföldkő az új rendszer demokratikus konszolidációjának folyamatában. Mindez lehetőséget teremt arra, hogy az ÁNT az új, demokratikus Líbia megteremtése érdekében helyreállítsa a rendet, megalakítsa az ideiglenes kormányt, és megkezdje az előkészületeket a választások kiírására. Elengedhetetlennek tartjuk, hogy a bűncselekmények felderítésére, majd a felelősségre vonásra törvényes kereteken belül, jogszerűen kerüljön sor, és meginduljon a nemzeti megbékélés folyamata.

Hazánk kész arra, hogy a líbiai átalakulásban eddig játszott kiemelt szerepét folytatva, aktívan járuljon hozzá a szabad, szuverén és demokratikus Líbia megteremtéséhez, és a kétoldalú, Európai Unión belüli és más nemzetközi fórumokon megkezdett egyeztetések alapján részt vegyen az ország újjáépítésében.

(Külügyminisztérium)