A Visegrádi Négyek és a nyugat-balkáni országok külügyminisztereinek prágai találkozóján résztvevő Martonyi János a látogatás során felkereste a motoli temetőt, ahol a csehszlovákiai kommunista diktatúra áldozatainak emlékhelye található.

Az emlékhelyet az teszi különösen fontossá, hogy az áldozatok közös sírjában itt nyugszanak Esterházy János, a mártírsorsú csehszlovákiai magyar politikus földi maradványai is.

Martonyi János megtekintette az emlékhelyet, melynek teljes felújítása már a befejezéshez közeledik. A külügyminiszter virágcsokrot helyezett el annál az ideiglenes emléktáblánál, melynek helyén rövidesen egy végleges márványtábla idézi majd a méltánytalanságok sorának kitett, ártatlanul elítélt, és a mírovi várbörtönben elhunyt Esterházy János nevét és életútját. Martonyi János lerótta kegyeletét a diktatúra többi áldozatának mártírsorsát idéző másik – egyelőre szintén ideiglenes – emléktábla előtt is.

Martonyi János a megemlékezésen (fotó: prágai magyar nagykövetség)

A csendes kegyeleti eseményen a cseh közélet több fontos szereplője megjelent. Elsőként Naděžda Kavalírová asszony, az Egykori Politikai Foglyok Szövetségének elnöke mondott beszédet, majd Dominik Duka prágai katolikus érsek, Csehország prímása emlékezett a mártírokra, köztük az üldöztetését és szenvedéseit mindvégig méltósággal viselő magyar politikusra. Az érsek rövid imáját követően Roberto Malfatti, Esterházy János unokája és az egyik cseh áldozat leszármazottja gyújtották meg a sírhelynél az emlékezés mécseseit.

(kormany.hu)