A külügyminiszter tájékoztatta a nagyköveteket az új magyar külpolitikai stratégia főbb pilléreiről, kiemelve a globális nyitás politikáját és annak Afrikát érintő vetületeit.

Hangsúlyozta, hogy a korábbiaknál aktívabb szerepet kívánunk játszani a nemzetközi szervezetek Afrikával kapcsolatos tevékenységében. Uniós elnökségünk idején ennek konkrét bizonyságát adtuk. A miniszter a kétoldalú kapcsolatokról szólva jelezte, hogy gazdaságdiplomáciánkban a kontinens szerepét növelni kívánjuk, ebben kérte a nagykövetek aktív közreműködését. Szeretnénk, ha a magyar kis- és középvállalkozások, valamint a civil szervezetek részt vennének az EU Fejlesztési Alapjának afrikai projektjeiben. Az „arab tavasz” kapcsán felajánlotta a demokratikus átmenet során felhalmozott tapasztalataink átadását.

Martonyi János az afrikai misszióvezetőkkel (fotó: Madarász Bernadett)

Az afrikai misszióvezetők megköszönték a külügyminiszter tájékoztatását. Hangsúlyozták, hogy örömmel tapasztalják a térségük iránti magyar figyelem és aktivitás erősödését, ezért készek a dinamikus együttműködésre. Európa és Afrika gyorsuló változásokon megy keresztül, új kihívásokkal szembesül a globalizált világban, ezért különösen időszerű a kapcsolatok ápolása és fejlesztése. A mostani találkozó is ezt a célt szolgálta.

(kormany.hu)