Martonyi János külügyminiszter 2010. november 12-én részt vett az Osztrák Szövetségi Tanács és Alsó Ausztriai Tartományi Tanács Európa Konferenciáján.
A tanácskozás Werner Faymann osztrák szövetségi kancellár, Michael Spindelegger külügyminiszter, valamint Johannes Hahn, az Európai Bizottság regionális politikáért felelős tagja, az osztrák tartományok vezetői, és az Európai Unió illetékeseinek részvételével áttekintette az európai regionális politika perspektíváit, ezen belül a térségünkkel, Közép-Európával és a Duna-térséggel kapcsolatos kérdéseket. Az Európai Unió elnökségére készülő magyar külpolitika nagy jelentőséget tulajdonít a regionalizmusnak, az ezzel kapcsolatos tagállami és közösségi politikák fejlődését kiemelt figyelemmel követi. Magyarország és az újonnan csatlakozott tagállamok számára ugyancsak alapvető jelentőségű a regionalizmussal összefüggő kohéziós politika, amely az eltérő fejlettségi szintű térségek felzárkóztatását szolgálja. Az Európai Unió kohéziós politikája jövőbeni kereteinek áttekintése ugyancsak szerepel a magyar elnökség napirendjén, ennek az elnökségi félév során kiemelt figyelmet szentelünk. Martonyi János külügyminiszter nyitó felszólalásában áttekintette regionális politikánk tágabb kereteit, megállapítva, hogy a sikeres térségi politikánk kulcsa a szomszédainkkal ápolt kiegyensúlyozott viszony. Magyarország erős, integrált EU kohéziós politikában érdekelt, amely stabil pénzügyi alapokkal rendelkezik. Ez az egyik legfontosabb garanciája az Európa 2020 program sikerének, egy versenyképes Európa létrehozásának. Martonyi János felszólalásában szintén kitért a várhatóan a magyar elnökség alatt elfogadandó Duna-stratégiára, amely régiónk átfogó fejlesztésének eszköze. Egy élhető, vonzó, fejlődőképes Duna-régió megteremtése a résztvevő országok közös felelőssége. Aláhúzta, hogy Közép-Európa, a Duna-térség nemcsak gazdasági, környezeti fogalom, hanem olyan kulturális egység is, amely a nyelvi és kulturális sokszínűséghez fűződő jogok, és általában az emberi jogok tiszteletén alapul. A magyar külügyminiszter kétoldalú megbeszélést folytatott a konferencián résztvevő Michael Spindelegger osztrák külügyminiszterrel, Johannes Hahn regionális politikáért felelős európai biztossal, illetve Erwin Pröll-lel, Alsó-Ausztria tartományfőnökével. Osztrák kollégájával áttekintették a zavartalanul fejlődő kétoldalú kapcsolatokat, a harmadik országokban folytatandó konzuli együttműködés kérdéseit. Magyar részről Martonyi János megköszönte a vörösiszap-katasztrófa helyreállítási munkálataihoz felajánlott osztrák segítséget. A két külügyminiszter az EU regionális és kohéziós politikájának a magyar elnökségi félév alatt esedékes felülvizsgálata kapcsán az eddigi szoros együttműködés folytatásában állapodott meg. Hangsúlyozták, hogy a regionális és kohéziós politikát a magyar elnökség politikai szinten, az Általános Ügyek Tanácsában kívánja tárgyalni. Ugyancsak szoros együttműködésre van szükség a Duna-stratégiával kapcsolatos előkészítő munkálatok során, hiszen e kérdés várhatóan szintén a magyar elnökségi félév során kerül a Tanács elé. Mindkét ország kiemelt figyelmet szentel az Európai Unió további bővítésének, amely az egyik magyar elnökségi prioritás. Johannes Hahn kohéziós politikáért felelős biztossal folytatott tárgyaláson a felek ugyancsak hangsúlyozták, hogy fontos a regionális kohéziós kérdéseket politikai szintre emelni, illetve az e célra fordított anyagi eszközöket megőrizni. Az erős kohéziós politika a jövő sikeres és versenyképes Európájának egyik legfontosabb záloga – állapították meg. Martonyi János felkérte a biztost, hogy vegyen részt az Általános Ügyek Tanácsán, amikor az a 2013 utáni kohéziós politika kereteit tárgyalja. Erwin Pröll alsó-ausztriai tartományfőnökkel egyetértettek abban, hogy a regionalizmus és a régiók együttműködése a közép-kelet-európai együttműködés fontos kérdése. Példaként utaltak Alsó-Ausztriára, mint a regionalizmus sikertörténetére, amely jól mutatja a kiaknázható európai uniós lehetőségeket, és például szolgál térségünk többi régiója számára.
(kulugyminiszterium.hu)