Martonyi János 2011. december 12-én Kijevbe látogatott, ahol tárgyalásokat folytatott Viktor Janukovics elnökkel, partnerével, Kosztyantin Griscsenko külügyminiszterrel, valamint Volodimir Litvinnel, az Ukrán Legfelsőbb Tanács elnökével.

Martonyi János ukrán kollégájával, Kosztyantin Griscsenko külügyminiszterrel áttekintette a kétoldalú kapcsolatok és az Európai Unió keretében folytatott együttműködés kérdéseit, valamint az ukrajnai magyar kisebbség helyzetét. A tárgyalásokat követően ukrán partnerével megállapodást írtak alá a 2012–2013. évi külügyi konzultációs tervről és egyetértési memorandumot fogadtak el az Ukrajna és az EU közötti vízumliberalizáció elősegítéséről.

A magyar diplomácia vezetője a tárgyalások után elmondta, hogy jól fejlődnek a magyar-ukrán kapcsolatok, amit a magas szintű látogatások számának a növekedése is jelez. A külügyminiszter ígéretesnek nevezte a magyar-ukrán kereskedelmi kapcsolatok fejlődésének ütemét.

Martonyi János tárgyalt Volodimir Litvinnel, az Ukrán Legfelsőbb Tanács elnökével, akitől azt kérte, hogy a 2012-es ukrán parlamenti választásokra Kárpátalján alakítsanak ki olyan egyéni választási körzetet, amelyen belül magyar jelöltek is eséllyel indulhatnak a parlamenti mandátum megszerzéséért. Ennek kapcsán elmondta, hogy összességében jónak tartja a vegyes rendszerű új ukrán választójogi törvényt, amennyiben az lehetőséget nyújt a kárpátaljai magyarság számára a parlamenti képviselet visszaszerzéséhez.

Martonyi János a tárgyalások alkalmával jelezte azt az igényünket, hogy törvényben kellene szabályozni a felsőfokú tanintézetekbe történő magyar nyelvű felvételi vizsgázás kérdését. Erre a felvetésére is fogadókészséget tapasztalt vendéglátói részéről. Ez és a kárpátaljai magyarságot érintő más kérdések is napirendre kerülnek a magyar-ukrán kormányközi kisebbségi vegyes bizottság december 19-én kezdődő ülésén, beleértve az ungvári Hungarológiai Intézet fenntartásának ügyét és a beregszászi levéltár helyzetének rendezését is.

A Viktor Janukovics elnökkel folytatott tárgyaláson az ukrán államfő arról biztosította Martonyi Jánost, hogy országa továbbra is eltökélt az európai integrációt illetően, ugyanakkor jelezte, hogy ennek kapcsán Kijev bizonyos nehézségekkel találja magát szembe, elsősorban a Julija Timosenko volt miniszterelnököt érintő igazságszolgáltatási ügy kapcsán.

(kormany.hu)