Martonyi János külügyminiszter 2013. március 6-án megbeszélést folytatott Cornelia Pieperrel, a német szövetségi külügyminisztérium államminiszterével. Közlemény.

A kétoldalú együttműködés kapcsán kifejezték kölcsönös elkötelezettségüket az Andrássy Gyula Németnyelvű Egyetem fejlesztése mellett, amelynek hallgatóival a német politikus a megbeszélést megelőzően találkozott.

fotó: Véssey Endre

A magyar külügyminiszter tájékoztatást adott a visegrádi és KEK-elnökségünket összekapcsoló Közép-Európa Évvel kapcsolatos törekvéseinkről, hangsúlyozva a két kezdeményezés közötti szinergiák fontosságát. A Keleti Partnerség kérdésével összefüggésben a felek áttekintették az aktuális ukrajnai fejleményeket, majd Martonyi János beszámolt előző napi bukaresti látogatása eredményeiről.

fotó: Véssey Endre

 A német Szabad Demokrata Párt (FDP) politikusa budapesti látogatása során a Külügyminisztériumban Németh Zsolt parlamenti államtitkárral és Prőhle Gergely helyettes államtitkárral is találkozott, fogadta őt Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági ügyekért felelős államtitkára, Hörcsik Richárd, az Országgyűlés Európa-ügyi és Balla Mihály, a külügyi bizottság elnöke. Németh Zsolttal a Külügyminisztériumban 2013. március 5-én megnyitották a berlini Zsidó Múzeum Oroszok Zsidók Németek című fotókiállítását.

(Külügyminisztérium)