Az Európai Uniónak szüksége van Közép-Európára, hiszen a térség lehet a kontinens új növekedésének a motorja a válság után, hangsúlyozta Martonyi János külügyminiszter, aki lengyel partnerével, Radoslaw Sikorskival tartott előadást a visegrádi csoport lengyel elnökségének kezdete alkalmából 2012. július 5-én, a Magyar Tudományos Akadémia székházában.

A „The EU at the Crossroads: Views from Central Europe” (Válaszúton az EU – Vélemények Közép-Európából) című konferencián elhangzott előadásában Martonyi János kiemelte: jelenleg is folyik a vita EU jövőjéről, de az biztos, hogy erősíteni kell a gazdasági és monetáris uniót, mert ez jelenti a válságból való kiutat. Szerinte az EU-nak ezzel együtt erősíteni kell globális szerepvállalását is, hiszen az öreg kontinensben még óriási potenciál rejlik. „A cél, hogy az Európai Unió még erősebben, még egységesebben kerüljön ki a válságból” – mondta.

Radoslaw Sikorski, Martonyi János (fotó: Botár Gergely)

A külügyminiszter leszögezte: Közép-Európának ebben a folyamatban fontos szerepe lehet. A térség jövője éppen ezért nem Európa perifériáján, hanem annak centrumában van. Emlékeztetett arra, hogy a „többsebességes Európa” ma már realitás, ám azt el kell kerülni, hogy hogy az uniós intézmények mellett párhuzamosan egy euróövezeti intézményrendszer is kialakuljon. „Minden visegrádi országnak előbb-utóbb csatlakoznia kell az eurózónához, és minden tekintetben fel kell zárkózniuk a centrumhoz” – hangsúlyozta a magyar diplomácia irányítója.

Méltatta azt a nagyon szoros kooperációt, amely az utóbbi években alakult ki a visegrádi országok között: egyebek mellett infrastrukturális, közlekedési és energetikai összeköttetéseket létesítettek, emellett sokat tettek a társadalmak közötti kapcsolatok fejlődéséért is. A jövőben az együttműködést még szorosabbá kell tenni, jelentette ki Martonyi János.

Martonyi János (fotó: Botár Gergely)

Radoslaw Sikorski lengyel külügyminiszter előadásában méltatta a Visegrádi Együttműködés és a lengyel–magyar barátság több évszázados hagyományát. Kiemelte, hogy sikeres, folyamatosan fejlődő együttműködésről van szó, amelynek tagjai csak együtt lehetnek ilyen erősek. „Ez a térség ma már nem megoldandó gondot jelent Európának, hanem elengedhetetlen hozzájárulást a sikerhez” – fogalmazott.

Radoslaw Sikorski (fotó: Botár Gergely)

A lengyel diplomácia vezetője szerint a visegrádi országok gazdasága dinamikusan nő, ha egy országot alkotnának, a világ 20 legnagyobb gazdasági hatalma közé tartoznának. Lengyelország V4-elnökségi programjáról azt mondta, abban nagy hangsúlyt helyeznek a biztonságra, a globális kérdésekre. Értékes történelmi tapasztalataik miatt a visegrádi országok fontos partnerek lehetnek a nemzetközi szervezetekben is. Mint aláhúzta, az eurózóna válságának megoldásában is aktívan részt kell vennie a visegrádi csoportnak, a következő többéves (2014–2020) költségvetésről folyó tárgyalásokon egységes álláspontot kialakítva a kohéziós támogatások megőrzéséért kell kiállniuk.

(eu.kormany.hu)