A magyar kormány kész mindent megvitatni az Európai Unióval és a Nemzetközi Valutaalappal - erősítette meg Martonyi János külügyminiszter a Le Figaró című francia lapnak, ugyanakkor visszautasított minden vádat, amely szerint a kormány lépései korlátoznák a demokráciát Magyarországon.

A konzervatív újság honlapjára péntek este felkerült interjúban, a magyar diplomácia vezetője meggyőződését fejezte ki, hogy az EU-val és az IMF-fel folytatott tárgyalások "nem fognak kudarcot vallani".

"Mindig kész vagyok baráti konzultációkra. Amit nem tudok elfogadni, az az európai értékek iránti mély elkötelezettségünk kétségbe vonása" - mondta Martonyi János, Alain Juppé francia külügyminiszter Magyarország "problémás" helyzetére figyelmeztető minapi nyilatkozatára reagálva.

Martonyi szerint "különbséget kell tenni egy konkrét kérdésben gyakorolt bírálat és azok között az időnként tisztán politikai megfontolások által motivált sommás ítéletek között, melyek szerint +Magyarország lebontja a demokráciát+, vagy hogy +Magyarország totalitárius államá válik+. Ez elfogadhatatlan" - teszi hozzá. Egyúttal védelmébe vette Orbán Viktor miniszterelnököt, akinek demokratikus elkötelezettségét szerinte "nem szabad kétségbe vonni", s akit - mint mondta - "diktátornak minősíteni is teljesen abszurd, igazságtalan és rossz izlésre vall".

A lap - a magyar alkotmány megváltoztatása, "a sajtó elnémítása", illetve a magánnyugdíjpénztárak államosítása kapcsán feltett kérdések után - azt is megkérdezte Martonyitól, milyen engedményeket hajlandó tenni a magyar kormány az Európai Uniónak.

A külügyminiszter szerint a kormány kész mindent megvitatni, "például a leggyakrabban említett problémát, a Nemzeti Bankról hozott törvény ügyét is". A jegybanki alelnökök számának háromra emelése szerinte azonban nem kérdőjelezi meg a jegybank függetlenségét.

Martonyi János a lap kérdésére válaszolva cáfolta, hogy Orbán Viktor Brüsszelt a KGST-korszakbeli Moszkvához hasonlította volna, s hogy felmerült volna az ország EU-ból való kilépése.

"Semmiképpen sem. (Orbán Viktornak) elég erős a meggyőződése az európai integrációt illetően. Ha erről nem lennék meggyőződve, nem lennék a külügyminisztere" - mondja.

A Le Figarónak arra a kérdésére, mit tenne Magyarország a talpon maradás érdekében, ha az IMF-fel és az unióval folytatott tárgyalások kudarcot vallanának, Martonyi azt válaszolta: "nem fognak kudarcot vallani". "Nem állítom, hogy készek vagyunk mindenre, amit mondok az az, hogy minden megtárgyalható. Kezdjünk hozzá a lehető leghamarabb!" - mondta.

Az interjú itt olvasható.

(MTI)