A kormány aggódik a Vajdaságban az elmúlt hónapokban történt magyarellenes erőszakos cselekmények miatt, ezek az incidensek súlyosan veszélyeztetik az ott élő magyar közösség biztonságát, és tartósan csökkenthetik a két ország közötti bizalmat – emelte ki Martonyi János külügyminiszter a Baráth Zsolt (Jobbik) országgyűlési képviselő kérdésére adott írásbeli válaszában.

 

Baráth Zsolt azt tudakolta a külügyminisztertől, hogy mit tesz a kormány „a szerb állam és egyes szerb társadalmi csoportok által terrorizált, Délvidéken élő magyarok védelmében”. Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes február elején közleményt adott ki, amely szerint Temerinben, Újvidéken és Óbecsén a rendszeressé váló magyarverések és a nemzetiségi alapon sértegető graffitik aggodalomra adnak okot, különösen akkor, amikor a két nemzet a történelmi megbékélés küszöbén áll.

A külügyminiszter üdvözölte, hogy 2013. február 16-án Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és Ivica Dacic szerb miniszterelnök, belügyminiszter megállapodott a leginkább érintett vajdasági települések közbiztonságának megerősítéséről és az események kivizsgálásának felgyorsításáról. Emellett a magyar diplomácia is több alkalommal felvetette a kérdést Szerbiának – tette hozzá.

Kiemelte, Magyarország elvárja, hogy a szerb hatóságok gyorsak és határozottak legyenek az ügyek kivizsgálásában, az elkövetők felelősségre vonásában és a megelőzésben. Természetesen a 2012. október 21-én Temerinben történt incidens miatt vád alá helyezett magyar nemzetiségűek esetében is határozottan elvárja a vádlottak jogainak tiszteletben tartását és a pártatlan, előítéletektől mentes eljárás biztosítását – mutatott rá.

Tavaly októberben nemzeti, vallási és faji gyűlöletből elkövetett bűncselekmény gyanúja miatt hét magyar fiatalt állított elő az újvidéki rendőrség a temerini incidenssel összefüggésben, és az egyik fiatal lakásában fegyvereket és lőszert találtak. A fiatalokat azzal gyanúsítják, hogy egy kávézóba betérve náci köszöntéssel üdvözölték egymást, majd az ott-tartózkodókkal dulakodtak, nemzeti alapon sértegették őket. A gyanúsítottak, akik a ruhájukon a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom jelvényét viselték, ezt követően a szórakozóhely előtt rátámadtak két temerini fiatalra, majd bántalmazták őket.

Martonyi János kiemelte, a jelenlegi helyzetben különösen fontos, hogy a szerb igazságszolgáltatás legyen pártatlan, és tegye egyértelművé: nem mér kettős mércével magyar és szerb elkövetők, illetve áldozatok tekintetében.

A magyar-szerb kétoldalú kapcsolatok alakulásában kedvező fejlemény, hogy Tomislav Nikolic szerb elnök tavaly novemberi hivatalos budapesti látogatása alkalmával megállapodás született a második világháború vajdasági magyar és szerb áldozatai előtti közös főhajtásról – idézte fel. Hozzátette, Magyarország továbbra is készül „erre a nemes gesztusra”, és bízik abban, hogy „a történelmi megbékélésben ellenérdekelt erők” nem veszélyeztetik magyarellenes cselekményekkel az előkészületek sikerét.

Martonyi János kitért arra is, hogy a kormány és a diplomácia a 2011-es szerb vagyon-visszaszármaztatási és kárpótlási törvény ügyében már bizonyította, hogy kész a legnagyobb határozottsággal fellépni a vajdasági magyarok érdekében. Szerbia tisztában van azzal, hogy Magyarország a szerb európai integrációs folyamat támogatását illetően kiemelt figyelemmel követi a vajdasági magyar közösség helyzetének alakulását – írta a külügyminiszter.

(MTI, Külügyminisztérium)