Teljes mértékben elkötelezettek vagyunk Ukrajna szuverenitása, függetlensége és területi egysége mellett, amelynek megsértését elítéljük – jelentette ki Brüsszelben a külügyminiszterek rendkívüli tanácskozására érkezve Martonyi János 2014. március 3-án.

A magyar diplomácia vezetője újságírók kérdéseire úgy nyilatkozott, nem tudja megerősíteni, hogy a külügyi tanács kilátásba helyez-e majd uniós szankciókat Oroszországgal szemben, vagy tárgyalnak-e egyáltalán ilyesmiről. Ezt mind alaposan és mélységében meg kell vitatni délután – fogalmazott Martonyi János.

© European Union

A politikus külön felhívta a figyelmet az 1994-ben Budapesten az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Oroszország által aláírt, biztonsági garanciákat tartalmazó memorandumra, amelyben Oroszország is vállalta, hogy nem alkalmaz erőt Ukrajnával szemben és nem fenyegeti erőszakkal Ukrajnát azért cserébe, hogy Kijev lemondott a birtokában lévő nukleáris fegyverekről és csatlakozott az atomsorompó egyezményhez. A külügyminiszter felhívta a figyelmet, hogy a memorandum hatodik pontja azonnali konzultációt ír elő az aláírók között abban az esetben, ha az abban foglalt kötelezettségeket érintő kérdés merülne fel.

© European Union

"Minden félnek tisztában kell lennie a helyzet súlyosságával" – hangsúlyozta Martonyi János, emlékeztetve, hogy a visegrádi országoknak "különleges történelmükből" fakadóan saját tapasztalataik vannak '56-ból, '68-ból és '81-ből. Éppen ezért a lehető legnagyobb óvatosságra int, és úgy véli, hogy a provokáció minden formáját kerülni kell, továbbá nyílt, őszinte párbeszédre van szükség

"A nemzetközi jog alapvető elveihez kell ragaszkodnunk" – jelentette ki Martonyi János.

(MTI/Külügyminisztérium)