Magyarország Külügyminisztériuma üdvözli az ukrajnai belpolitikai válság megoldását célzó 2014. február 21-i megállapodást. Reményünket fejezzük ki, hogy ezáltal sikerül véget vetni a vérontásnak és szomszédunknál az élet visszatérhet a rendes kerékvágásba. Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy a megállapodást valamennyi fél betartsa és így megteremtődjenek a válság rendezésének politikai és alkotmányos feltételei. Közlemény.

Hazánk döbbenten áll az elmúlt napokban elszabadult ukrajnai erőszak előtt. Együtt érez a hozzátartozókkal, függetlenül attól, hogy az áldozatok a tiltakozók, vagy a rendvédelmi erők tagjai közül kerültek ki. A sebesülteknek, akik közül sokan rendkívül súlyos sérüléseket szenvedtek, mielőbbi, teljes felgyógyulást kíván. 

A Külügyminisztérium kétmillió forintos gyorssegélyt bocsájt rendelkezésre az ukrajnai sérültek kezelésére, a pénzösszeget az Magyar Ökumenikus Segélyszervezettel együttműködésben juttatja el az érintettekhez. Ezen túlmenően hazánk kész súlyos, elsősorban égési sérültek befogadására.

Reményünket fejezzük ki, hogy a mostani megállapodás egyben pozitív hatással lesz a kárpátaljai magyar közösség helyzetére is, hiszen Magyarország számára az ő biztonságuk, valamint az európai egyezményekben és az ukrán törvényekben lefektetett jogaik szabad gyakorlása kiemelt fontossággal bír.

Magyarország minden lehetséges segítséget megad az ukrajnai politikai és gazdasági helyzet rendezéséhez. Egy stabil, nyugodt, az európai közösséghez közeledő, gazdaságilag prosperáló és területileg egységes Ukrajna hazánk alapvető érdeke. Hazánk az Európai Unió valamennyi tagállamával együtt továbbra kiemelt figyelemmel kíséri az ukrajnai fejleményeket.

(Külügyminisztérium)