Magyarország külpolitikájának egyik alappillére az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok, köztük a kisebbségi jogok érvényre juttatása - közölte a Külügyminisztérium az emberi jogok világnapja alkalmából. Világszerte december 10-én ünneplik az emberi jogok napját, arra emlékezve, hogy 65 évvel ezelőtt ezen a napon fogadta el az ENSZ Közgyűlése az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát.

Különös aktualitást ad az idei világnapnak, hogy húsz évvel ezelőtt hozták létre az ENSZ emberi jogi főbiztosának posztját - írták. A főbiztos mára meghatározó szerepet tölt be az egyetemes emberi jogok nemzetközi védelmében és tiszteletben tartásuk előmozdításában.

A nyilatkozatban kiemelték: Magyarország külpolitikájának egyik alappillére az emberi jogok és az alapvető szabadságjogok, köztük a kisebbségi jogok érvényre juttatása, amit "határozottan és következetesen képvisel" mind a kétoldalú kapcsolataiban, mind a nemzetközi szervezetekben. Magyarország elkötelezetten támogatja az ENSZ, az Európai Unió, az Európa Tanács, továbbá más nemzetközi és regionális szervezetek erőfeszítéseit - közölték.

Hangsúlyozták: Magyarország kezdeményező szerepet vállal egyebek mellett az emberi jogok védelmezőit érő jogsértések, valamint az ENSZ-szel együttműködő embereket érő megtorlások elleni küzdelemben, a nemzeti és etnikai kisebbségek nemzetközi védelmében, valamint a fenntartható fejlődés emberi jogi szempontjainak fokozott figyelembevételében.

A Külügyminisztérium a jövőben is megrendezi a budapesti emberi jogi fórumot, amely 2008 óta minden évben lehetőséget ad a civil szféra, a tudományos élet és a kormányzatok képviselőinek, hogy az aktuális emberi jogi kérdésekről eszmecserét folytassanak.

Az ENSZ Közgyűlése 1954-ben nyilvánította december 10-ét az emberi jogok napjává annak emlékére, hogy 1948-ban ezen a napon fogadták el az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát. Ebben a dokumentumban foglalták össze az úgynevezett klasszikus politikai és polgári jogokat, továbbá a gazdasági, szociális és kulturális jogok bizonyos körét. Az Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatát a világ összes állama ratifikálta.

(MTI/kormany.hu)