Magyarország egyértelmű üzenetet küldött Horvátországnak a Mol-INA-ügyben, mert a kormány szerint elérkezett az a pillanat, amikor már nem rejtheti véka alá az álláspontját, ez azonban a megegyezés lehetőségét nem zárja ki – mondta Martonyi János külügyminiszter szerdán a Hír TV Magyarország élőben című műsorában.

A tárcavezető kiemelte: a kormány lépése nem drasztikus. Tény, hogy már hosszú ideje olyan jelzéseket kap Magyarország, amelyek arra utalnak, hogy a horvát kormány nem azt a lehetőséget részesíti előnyben, hogy az ügyben a közép-európai együttműködés és a gazdasági kapcsolatok erősítése legyen a legfontosabb szempont – fogalmazott.

Hangsúlyozta: a vitás kérdések "mind rendezhetők, rendezhetők lettek volna korábban is".

Martonyi János ugyanakkor közölte: "egy furcsa dolog, hogy egyszer csak egymás után indulnak meg különböző szervek részéről különböző alapon jogi eljárások, mindezt kíséri egy rendkívül erőteljes sajtókampány, és kísérik bizony politikai nyilatkozatok is". A külügyminiszter emlékeztetett arra, hogy a horvát pénzügyminiszter azt mondta: a Mol rossz partner, ezért meg kell válni tőle.

A tárcavezető úgy látja, a vitákat "kölcsönös megértéssel lehetne rendezni", de a horvátországi jogi eljárások és politikai nyilatkozatok nem azt a célt szolgálják, hogy megállapodjanak.

Martonyi János azzal kapcsolatban, hogy a kormány felhívta a Mol vezetését, vizsgálja meg az INA-részvények értékesítésének lehetőségét, kijelentette: a kormány abból a megfontolásból indult ki, hogy ha a Molt rossz partnernek tekintik, akkor "inkább váljunk el, kulturált és civilizált körülmények között".

Ha a horvát kormány úgy érzi, hogy hibás döntés volt annak idején az INA értékesítése, akkor sokkal jobb megoldás, ha értékesítik a Mol részesedését – vélekedett. Megjegyezte: be kell látni, hogy Horvátországnak az energetikai együttműködés "talán kevésbé fontos, mint ahogyan azt mi gondoltuk".

A külügyminiszter hangoztatta: "vannak olyan helyzetek a nemzetközi életben, amikor világos és egyértelmű politikai üzenetet kell küldeni", és a kormány úgy döntött, hogy elérkezett a pillanat, amikor már nem lehet véka alá rejteni az álláspontját, a véleményét, ezért egyértelmű üzenetet küldött. Ez viszont nem zárja ki a megegyezés lehetőségét – fűzte hozzá Martonyi János.

A kormány szerdai ülésén úgy döntött, hogy a Mol portfóliójának felülvizsgálatára, adott esetben az INA-részvények eladásának előkészítésére kéri fel az olajtársaság menedzsmentjét. A kabinet emellett utasította az igazságügyért felelős minisztert, illetve a Mol állami tulajdonban lévő részvényeinek tulajdonosi jogát gyakorló Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. vezetőit, vizsgálják meg, milyen polgári és büntetőjogi lépések lehetségesek a Mol–INA-ügyben a Mol-t, illetve Magyarországot ért sérelmek orvoslására. A kormány arról is döntött, hogy a külügyminiszter lemondja részvételét a csütörtökön Dubrovnikban megrendezendő energiabiztonsági találkozón.

A horvát rendőrség kedden európai elfogatóparancsot adott ki Hernádi Zsolt ellen, a Mol elnök-vezérigazgatója az Interpol vörös körözési listájára is felkerült. Hernádi Zsoltot Horvátországban azzal gyanúsítják, hogy vesztegetési pénzt fizetett Ivo Sanader volt kormányfőnek, hogy a Mol meghatározó befolyást szerezzen a Mol–INA olajipari vállalat irányításában. A Mol többször is visszautasította a vádakat.

(MTI)