„Latin-Amerika országai ma már megkerülhetetlenek az egész emberiséget érintő globális kihívások kezelésében, ezért szorosabb együttműködésre van szükség velük” – jelentette ki Martonyi János külügyminiszter a kétnapos Magyar—Latin-Amerika Fórum (MLAF) záróeseményén, a plenáris ülésen. A rendezvénysorozat főszervezője a Külügyminisztérium volt, de a Nemzeti Külgazdasági Hivatal (HITA), a Nemzeti Innovációs Hivatal (NIH), valamint a Magyar Külügyi Intézet (MKI) is helyet adott egy-egy eseménynek.

A Fórumra a Magyarországra nagykövetet akkreditáló tizenkét országot (hét rezidens nagykövetséggel, öt Bécsből akkreditált misszióval képviselteti magát hazánkban), valamint a rendezvény regionális jellegét erősítendő közép-európai partnereinket és az Európai Unió térséggel foglalkozó magas rangú tisztviselőit hívtuk meg.

A rendezvény célja az volt, hogy mindkét oldalon felkeltse az érdeklődést az együttműködés iránt, segítse egymás jobb megismerését és új kapcsolatok kialakítását különösen azokon a területeken, ahol korábban Magyarországnak jól működő kapcsolatrendszere alakult ki a térség országainak többségével. Ennek megfelelően a résztvevők három, jelentős potenciált rejtő területen – politikai párbeszéd, gazdaság és kereskedelem, tudományos és technológiai együttműködés – tekintették át a kétoldalú kapcsolatok helyzetét és fejlesztésük lehetséges irányait. A nagy sikerű, jelentős számú üzletembert és állami kereskedelemfejlesztési ügynökséget felvonultató gazdasági fórumot a HITA szervezte meg, míg a tudományos szféra képviselői a NIH folytattak párbeszédet.

A politikai konzultációt Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára nyitotta meg. Beszédében méltatta Latin-Amerika országainak az elmúlt évtizedben elért, figyelemre méltó gazdasági növekedését és a térség világpolitikai súlyának erősödését. Hangsúlyozta, hogy erre a változásra a magyar külpolitikának is érdemi választ kell adnia, ezért az új magyar külpolitikai stratégiában meghirdetett globális nyitás megkülönböztetett figyelmet fordít Latin-Amerikára, ahol az elmúlt húsz évben sajnálatosan meggyengült diplomáciai jelenlétünk. A konzultáció során a latin-amerikai delegációk és nagykövetek, a V4-es országok és a Külügyminisztérium képviselői párbeszédet folytatattak a kétoldalú kapcsolatok jelenéről és jövőjéről. Latin-amerikai részről üdvözölték a kezdeményezést, és méltatták annak különös időszerűségét, miután több elemző szerint a 2010-es évek Latin-Amerika évtizede lesz. Egyetértés mutatkozott abban, hogy a külügyminisztériumoknak és más állami szerveknek fontos feladata, hogy segítse a két térség állami, üzleti és civil szféráját egymás jobb megismerésében.

Az MKI-ban szervezett Latin-Amerika szeminárium keretében az egyetemi és akadémiai szféra térséggel foglalkozó képviselői folytattak eszmecserét a politikai konzultáció részvevőivel. A szemináriumon rövid előadást tartott Christian Leffler, az Európai Külügyi Szolgálat térségért felelős főigazgatója is.

Martonyi János külügyminiszter nyitotta meg a Fórum záróeseményét, a plenáris ülést a Külügyminisztériumban. Martonyi János hangsúlyozta a Fórum fontosságát és időszerűségét, továbbá azt, hogy a magyar állami szféra és a közvélemény figyelmét fel kell kelteni a Latin-Amerikai régió iránt. Kiemelte, hogy Latin-Amerika országai ma már megkerülhetetlenek az egész emberiséget érintő globális kihívások kezelésében, ezért szorosabb együttműködésre van szükség multilaterális keretek között is. Elismerte, hogy Magyarország diplomáciai jelenléte fejlesztésre szorul a térségben, és bejelentette, hogy rövidesen újra utazó nagykövet kezdi meg tevékenységét az Andok-térség öt országában. Mint azt elmondta, növelni kell a magas szintű találkozók számát is, ennek jegyében májusban több dél-amerikai országot is felkeres.

A plenáris ülésen Christian Leffler az EU szerepének fontosságát emelte ki a kapcsolatépítésben. A rendezvényen felszólalt Benita Ferrero-Waldner, a közelmúltban létrejött EU—Latin-Amerika és Karibi Térség Alapítvány elnöke, aki az általa irányított intézmény legfőbb feladataként a két térség társadalmainak közelítését jelölte meg.

(kormany.hu)