A Kárpátalja és a helyi magyarság helyzetét, Magyarország és az ukrajnai megye együttműködésének lehetséges módjait vitatta meg Martonyi János külügyminiszter Kárpátalja megye vezetőjével, Ivan Balogával, a megyei tanács (közgyűlés) elnökével 2014. március 1-jén, szombaton Ungváron.

A megbeszélésen Martonyi János, aki kijevi és donyecki látogatása után érkezett Kárpátaljára, köszönetet mondott vendéglátójának, amiért a Magyarországgal szomszédos ukrajnai megye vezetői békésen, erőszaktól mentesen kezelték az utóbbi hónapok eseményeit.

Kép letöltéseFotó: Véssey Endre

Baloga felvetésére a felek megvitatták az ukrajnai közigazgatási rendszer lehetséges decentralizációjának kérdését, amelyben a magyar diplomácia vezetője teljes támogatásáról biztosította a helyi önkormányzatoknak nagyobb önállóságot biztosító kezdeményezést. Ugyancsak egyetértett a külügyminiszter azzal, hogy az új ukrán kormány megalakulása és a helyzet rendeződése után erőteljes nyomatékot kell kapnia a határon átnyúló együttműködésnek, beleértve új átkelőhelyek megnyitását, az infrastruktúra fejlesztését, a szomszédos megyék kapcsolatainak szorosabbra fűzését.

Az átalakult ukrán parlament által hatályon kívül helyezett nyelvtörvény ügyét érintve Baloga hangsúlyozta, hogy a jogszabály visszavonását hibás lépésnek tartja, azzal nem ért egyet. Kérte vendégét, hogy Magyarország járjon közbe az Európai Uniónál annak érdekében, hogy Kárpátalja képviseleti irodát nyithasson Brüsszelben. Válaszában Martonyi megígérte, hogy minden tőle telhetőt megtesz a kérdés megoldása érdekében, csakúgy, mint az ugyancsak szorgalmazott, ukránoknak kedvező vízumliberalizáció ügyében, emlékeztetve egyúttal, hogy az nem csak Magyarországon múlik.

Kép letöltéseFotó: Véssey Endre

A külügyi tárca vezetője arról biztosította Kárpátalja vezetőjét, hogy Magyarország legitimnek ismeri el az új ukrán kormányt, s minden tőle telhetőt megtesz az ukrajnai konfliktushelyzetek békés rendezése érdekében, hiszen ilyen célt szolgált a visegrádi négyek külügyminisztereinek donyecki útja is.

A találkozóról távozóban Martonyi elbeszélgetett a kárpátaljai kormányzati épületet ellenőrzésük alatt tartó tüntetőkkel, akik a tiszteletére elénekelték az ukrán himnuszt.

Ezután a külügyminiszter Ivan Balogával közösen megkoszorúzta Petőfi Sándor Ungvár központjában álló szobrát, majd sajtótájékoztatót tartott Magyarország ungvári főkonzulátusán.

Kép letöltéseFotó: Véssey Endre

Martonyi az újságíróknak elmondta: örvendetes, hogy az utóbbi hónapokban Kárpátalján nyugodtabb volt a helyzet, mint Ukrajna más részeiben, ami szerinte annak köszönhető, hogy ebben a térségben több száz éves tapasztalata van a nemzetiségeknek és vallási felekezeteknek az egymással való békés együttélést illetően, s nem utolsósorban a helyi vezetők is megfelelően kezelték a helyzetet, amiért – mint hangsúlyozta – köszönet illeti őket és magát a megyét is.

V4-es kollégáival együtt tett donyecki látogatásáról elmondta,  hogy az egy, a krímihez hasonló konfliktushelyzet kialakulásának a megelőzését célozta. Hozzátette, egyáltalán nincs szó egy ilyen helyzet kialakulásáról, jóllehet a kilencmilliós lakosságú iparvidéken vannak félelmek, elsősorban attól, hogy az új ukrán hatalom Nyugat-Ukrajnából küld oda helyi vezetőket.

Az ottani lakosság képviselői is támogatják a decentralizációt, ami – emlékeztetett – a kárpátaljai magyarságnak is hasznos lenne. Ennek kapcsán kiemelte: az új ukrán alkotmányozásig el kell érni, hogy a kárpátaljai magyarságnak egy legyen a hangja, mert csak egységben tudja majd érvényesíteni érdekeit. Rámutatott: Magyarország nem avatkozik be sem Kárpátalja, sem a kárpátaljai magyarság belső ügyeibe, saját sorsukról nekik maguknak kell dönteni.

Az új ukrán kormányról elmondta, véleménye szerint szakmailag felkészült tagokból áll. Jó szakember áll a gazdasági tárca élén, Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök pedig megfelelő államigazgatási tapasztalatokkal rendelkezik – közölte.

Martonyi János délután Beregszászon találkozik a magyar főiskola diákjaival és tanáraival, majd megbeszélést folytat a kárpátaljai magyarság vezetőivel.

(MTI)