A magyar-szlovén diplomáciai kapcsolatok felvételének 20. évfordulója alkalmából Bába Iván, a Külügyminisztérium közigazgatási államtitkára és Darja Bavdaž Kuret, Szlovénia nagykövete pénteken megnyitotta a „Szlovénia identitása – Egy állam szimbólumai” című kiállítást a Külügyminisztérium Bem téri épületében. A kiállítás a Szlovén Köztársaságot bélyegein, bankjegyein, pénzérméin és egyéb szimbólumain keresztül mutatja be.

Darja Bavdaž Kuret és Bába Iván (fotó: Madarász Bernadett)

Bába Iván államtitkár és Kuret nagykövet asszony rövid beszédben méltatták a két ország kiváló kapcsolatait és az elmúlt húsz évben egyre mélyülő együttműködést, amely a NATO és az Európai Unió keretei között is folyamatosan fejlődik. Mindkét felszólaló kiemelte, hogy közös ügy a nemzeti kisebbségek jogainak érvényesítése, és hogy az első kétoldalú egyezmény tárgyát is a kisebbségek védelme képezte.

(kormany.hu)