Magyarország és Csehország viszonyát nem terhelik vitás kérdések, a két ország közös célja az erős Közép-Európa megteremtése, Prága üdvözli a magyar-szlovák kapcsolat rendezésére irányuló megállapodást – többek közt ezek a témák merültek fel 2010. augusztus 5-én Martonyi János magyar és Karel Schwarzenberg cseh külügyminiszter budapesti tárgyalásán és az azt követő sajtótájékoztatón.

2010. augusztus 5-én Budapesten Martonyi János külügyminiszter kétoldalú megbeszélést folytatott Karel Schwarzenberggel, a Cseh Köztársaság külügyminiszterével. A látogatásra a két ország külügyminisztériumai közötti Együttműködési Megállapodás alapján került sor, amely arról rendelkezik, hogy a külügyminiszterek évente legalább egy alkalommal találkoznak.

A megbeszéléseken a felek megállapították, hogy a két ország kapcsolatait nem terhelik vitás kérdések. A közelmúltban mindkét országban új kormány alakult, ami kedvező lehetőséget biztosít a hosszabb távú tervezésre. Együttműködésünkben a konkrét projektekre koncentrálunk.

A látogatás lehetőséget adott arra, hogy a közelgő magyar uniós elnökség előtt megismerjük a cseh tapasztalatokat. Csehország 2009. első felében már betöltötte ezt a posztot. Megerősítést nyert, hogy Prága támogatni fogja a magyar elnökséget, annál is inkább, mert számos kérdésben egybeesnek az érdekeink, különösen a Keleti Politika, a Nyugat-Balkán és az energiabiztonság területén.

A felek egybehangzóan nagy jelentőséget tulajdonítottak a közép-európai együttműködésnek. A magyar és a lengyel uniós elnökség jegyében a 2011. évet Közép-Európa évévé nyilvánítjuk. Kiemelt figyelmet kapnak az észak-déli irányú infrastruktúra fejlesztésének, amelynek egyik konkrét példája a Csehországon és Magyarországon is áthaladó közúti összeköttetés.

A tárgyalást követő sajtótájékoztatón újságírói kérdésre válaszolva Martonyi János elmondta: a magyar és a szlovák miniszterelnök nemrégiben Budapesten született megállapodása értelmében Magyarország és Szlovákia vitás kérdéseit kétoldalú keretekben tárgyalják meg, így ez a téma csak említés szintjén merült fel a cseh külügyminiszterrel való találkozón. Karel Schwarzenberg üdvözölte a magyar-szlovák kapcsolat rendezésére irányuló megállapodást, ugyanis Prága számára, mint mondta, a magyar féllel kialakított kapcsolat ugyanolyan fontos, mint a szlovákokhoz fűződő viszony.

(kulugyminiszterium.hu)