Idei jótékonysági akciója keretében a Külügyminisztérium három ormánsági falu iskolájának gyűjtött ajándékokat, a csomagokat a tárca által szervezett 2013. december 19-i koncertet követően adják át a diákoknak.

Fotó: Véssey Endre

Breuer Klára, a Külügyminisztérium kabinetfőnöke az MTI-nek elmondta: a tárcánál évek óta gyűjtenek karácsony előtt valamilyen jótékonysági célra, és akciójukba tavaly óta a diplomáciai testület tagjait is bevonják. Emellett olyan koncertet szerveznek az ünnepek előtt, amelyen a Külügyminisztérium dolgozói lépnek fel.

Míg tavaly a Szent Egyed közösség javára gyűjtöttek, idén három ormánsági falu, Drávafok, Kémes és Magyarmecske iskoláját támogatják – közölte. Hozzátette: rengeteg adomány – ruha, játék, könyv – érkezett a diplomáciai testület tagjaitól és a tárca munkatársaitól.

Breuer Klára beszélt arról is, hogy az esti koncerten a három iskola diákjai jelképesen átveszik az ajándékokat, amelyeket aztán 2013. december 20-án juttatnak el az ormánsági falvakba. A koncertre érkező gyerekeknek továbbá látogatást szerveztek a Parlamentbe és a Sándor-palotába.

Fotó: Véssey Endre

Drávafok, Kémes és Magyarmecske nyolcosztályos általános iskoláiban összesen 370 diák tanul, és van, ahol az oktatás összevont osztályokban folyik. Mindhárom településen a tanulók jó része szegény sorsú, halmozottan hátrányos helyzetű. A szülők között keveseknek van magasabb iskolai végzettsége, és mindhárom tanintézet célja, hogy a gyerekek megkapják azt a támogatást, amely hozzásegíti őket ahhoz, hogy tehetségükhöz mérten továbbtanulhassanak.

A jótékonysági esemény fővédnöke Martonyi János külügyminiszter és Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius, a diplomáciai testület doyenje. A Külügyminisztérium fő épületében rendezett koncerten mások mellett fellépett Bába Iván közigazgatási államtitkár, valamint Prőhle Gergely és Takács Szabolcs helyettes államtitkár is.

(MTI/Külügyminisztérium)