Jelentősen, 97 százalékkal csökkent a magyar menedékkérők száma Kanadában – mondta Chris Alexander, Kanada bevándorlásügyi minisztere a Canada.com hírportálnak. A miniszter hozzátette: korábban legtöbben Magyarországról folyamodtak ilyen kérelmekhez Kanadában.

A változás Chris Alexander szerint a bevándorlási politika reformjának köszönhető. Ennek egyik lépése volt, hogy a kanadai kormány létrehozott egy listát a „biztonságos” országokról. Az ezekből az országokból érkezőknek jelentősen megnehezítették a menedékstátusz kiadását. Erre a listára Magyarország is felkerült.

Kaleta Gábor, a Külügyminisztérium sajtófőnöke a hírre reagálva 2014. január 23-án az MTI-nek elmondta, korábban megalapozatlanul, sokan vándoroltak Kanadába, az amerikai országnak pedig nagyon „nagyvonalú” volt a menekültügyi rendszere: komoly juttatásokat kaptak a menekültek és bárki az országba mehetett.

Magyarországról ezzel sokan próbáltak élni, visszaélni, összességében 10 ezerre tehető azok száma, akik Kanadába vándoroltak – mondta.

A problémát a kanadai és a magyar kormány is érzékelte, ezért tárcaközi bizottságot hoztak létre és tájékoztatást adtak Kanadának, hogy Magyarországon milyen ellátási formák vannak és senkit nem érhet hátrányos megkülönböztetés. Emellett elmondták azt is, hogy hogyan lehet a kanadai rendszerrel visszaélni. A kormány részben ennek hatására változtatta meg bevándorlási politikáját – közölte.

(MTI)