Novák Katalin, a külügyminisztérium frankofón ügyekért felelős miniszteri biztosa részt vett a Frankofónia Nemzetközi Szervezetének (OIF) 2013. november 7-8-án Párizsban megrendezett miniszteri értekezletén. Közlemény.

A miniszteri biztos felszólalásában bemutatta a szeptemberben átadott szegedi Frankofón Egyetemi Központot, ahol magyar és a régióból érkező külföldi diákok tanulhatnak francia nyelven. A beiratkozottak tanulmányaik egy részét Magyarországon, másik részét Franciaországban folytathatják.

Bejelentette, hogy hazánk vizsgálja Magyarország OIF-ben betöltött megfigyelői státuszának társult tagsággá való változtatásának lehetőséget, mely által számos kulturális és oktatási programban vehet részt, valamint több pályázaton is elindulhat.

Abdou Diouf, a szervezet főtitkára elismerését fejezte ki azon intézkedések iránt, melyeket a magyar Kormány az utóbbi időben a frankofónia területén tett.

Az 1970-ben alapított OIF jelenleg 57 társult és rendes tagállammal, valamint 20 megfigyelő taggal működik. A szervezet következő közgyűlésére 2014-ben Dakarban kerül sor, amelyen dönthetnek hazánk társult taggá válásáról is.

(Külügyminisztérium)