Az EU Duna Régió Stratégia (EUSDR) energia cselekvési területe a Budapesten 2012. május 31-én megrendezett éves konferenciáját követően Brüsszelben az Európai Parlamentben is bemutatta a cselekvési terület és a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont (REKK) együttműködésében kifejlesztett Duna Régió Gázpiaci Modellt, amely szakmai körökben jelentős érdeklődést váltott ki az Európai Unió központjában is.

Bevezető köszöntőjében Gyürk András, a Fidesz európai parlamenti delegációjának vezetője kifejtette, hogy a Duna Régió Gázpiaci Modell óriási előrelépés az elmúlt évek gyakorlatához képest, hiszen a 2009. januári gázválság mindenki számára egyértelművé tette, hogy a közös energetikai kihívásokat nem lehet egy központi tervhivatal vagy különutas nemzeti megoldások révén kezelni. Kizárólag az összehangolt regionális erőfeszítések célravezetők. A néppárti politikus szerint a magyar soros elnökség alatt elfogadott Duna Stratégia megfelelő keretet biztosít ehhez a közös munkához, amelynek első kézzelfogható eredménye a Duna Régió közös gázpiaci modellje.

A gázpiaci modellt Kaderják Péter, a REKK igazgatója mutatta be az érdeklődők számára. A Kutatóközpont vezetője előadásában hangsúlyozta, hogy a gázpiaci modell átfogó képet nyújt az infrastrukturális beruházások régiós gázpiacokra gyakorolt hatásairól, segítve ezzel közös, ez által pedig erős regionális álláspont kialakítását.

Orbán Anita utazó nagykövet

A modell kidolgozásának kezdeményezője, Orbán Anita utazó nagykövet, a Duna Régió Stratégia energia területének magyar koordinátora beszédében kifejtette, hogy az elkészült keretrendszer kiemelkedő támogatással bír, hiszen a munkára a Stratégia 14 országa adott felhatalmazást a magyar és cseh közös irányítású területnek. Mint azt a nagykövet kifejtette, a modell az Unióban jelenleg zajló jogalkotási folyamatokra tekintettel több mint aktuális. Az időszerűséget az energia infrastruktúra prioritásokról és a belső piacról szóló vita is indokolja. Orbán Anita hangsúlyozta, hogy a modell kiemelt segítséget nyújthat a regionális gáz munkacsoportok számára, amelyek a későbbiekben döntenek arról, hogy mely energia infrastruktúra projektek kaphatnak EU-s pénzügyi támogatást. A cselekvési terület koordinátora kiemelte, hogy az elkészült modell csak az első lépés volt, hiszen egyre több olyan sürgető energetikai téma van napirenden, amelyek erős regionális szemléletű áttekintést igényelnek. Ehhez kapcsolódóan Orbán Anita hangsúlyozta, hogy az energia cselekvési terület 14 országa döntése értelmében a terület a következő időszakban kiemelten kíván foglalkozni a Régió gáztároló kapacitásának jobb kihasználását eredményező regionális koordinációs mechanizmusok kidolgozásával is.

Az európai parlamenti konferenciát követően a magyar delegáció az Európai Bizottság kezdeményezésére a brüsszeli intézmény munkatársaival folytatott szakmai egyeztetést.

(kormany.hu)