Martonyi János külügyminiszter az Országgyűlés 2013. április 15-i ülésnapján szóban, majd április 29-én írásban is bejelentette: nemzetközileg elismert alkotmányjogászokat kért fel annak érdekében, hogy formáljanak véleményt az Alaptörvény negyedik módosításáról, melyet a későbbiekben fel lehet használni érvelésünkben, és akár az ezzel kapcsolatos törvényalkotás során is. A miniszter ígéretéhez híven az elkészült szakvéleményt a Külügyminisztérium honlapján nyilvánosságra hozta. Közlemény.

Francis Delpérée szenátor, a Louvaini Katolikus Egyetem emeritus professzora, a Nemzetközi Alkotmányjogi Akadémia elnöke, Pierre Delvolvé akadémikus, a Párizsi Panthéon-Assas Egyetem emeritus professzora és Eivind Smith, az Oslói Egyetem Közjogi és Nemzetközi Jogi Intézetének egyetemi tanára, a Norvég Tudományos Akadémia Társadalomtudományi Intézetének elnöke, a Nemzetközi Alkotmányjogi Szövetség alelnöke francia nyelven elkészítette a szakvéleményt. Az eredeti francia nyelvű dokumentum, valamint annak magyar és angol nyelvű fordítása pdf formátumban letölthető.

(Külügyminisztérium)