A visegrádi együttműködés országai megerősítik, hogy Ukrajna politikai stabilitása és gazdasági jóléte alapvető fontosságú számukra, és ezért fokozott aggodalommal követik a vilniusi csúcstalálkozó után Ukrajna több városában kibontakozó utcai eseményeket. A külügyminiszterek kinyilvánítják meggyőződésüket, hogy a polgárok gyülekezésre és békés véleménynyilvánításra való joga az EBESZ és a Keleti Partnerség egyik legfontosabb alapelve, amelyet tiszteletben kell tartani.

Nyomatékkal megismételjük, hogy elfogadhatatlan az erő, különösen a békés tiltakozók elleni karhatalmi erő alkalmazása, és felszólítjuk mindegyik érintett felet arra, hogy tartózkodjon az erőszaktól. Továbbá felszólítjuk az ukrán hatóságokat, hogy haladéktalanul vizsgálják ki, kik a felelősök a békés demonstrálók ellen brutális fellépésért, és követeljük a vétkesek felelősségre vonását. A visegrádi külügyminiszterek azt is szorgalmazzák, hogy az ukrán hatóságok mindazokat engedjék szabadon, akiket törvénysértésre utaló bizonyítékok nélkül tartóztattak le.

A V4 országok álláspontja az, hogy mind az ukrán kormánynak, mind pedig az ellenzéknek érdekében áll a stabilitás megőrzése és az, hogy a jelenlegi válság mielőbbi gyors és békés rendezésére törekedjenek. A külügyminiszterek arra biztatják a politikai vezetőket, hogy párbeszéd útján keressék a megoldást a kormányzat, a civil társadalom és az ellenzék képviselőinek bevonásával. A külügyminiszterek azt is szorgalmazzák, hogy a felek között az Európai Unió lásson el közvetítői szerepet.  

A visegrádi négyek teljes támogatásukról biztosítják Catherine Ashton EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselőt abbéli erőfeszítéseiben, hogy segítse Ukrajnának megtalálni a jelenlegi válságból való kiutat, és hogy egyúttal megerősítse az intenzív EU–Ukrajna párbeszéd fontosságát.

A visegrádi országok külügyminiszterei fenntartják azon meggyőződésüket, hogy minden országnak jogában áll szabadon és bármilyen külső nyomás nélkül eldönteni, milyen típusú együttműködést kíván folytatni az Európai Unióval. Az a politikai vezetés felelőssége, hogy az ilyen jellegű döntések meghozatalakor tekintetbe vegye a polgárok véleményét is.
A V4 országai ismét megerősítik a vilniusi csúcstalálkozón is hangoztatott álláspontjukat, hogy Ukrajna előtt továbbra is nyitva áll az ajtó, és amint ukrán partnereink készen állnak rá, megköthetik a Társulási Megállapodást az Európai Unióval. A V4 országai elkötelezettek abban, hogy továbbra is segítséget nyújtsanak Ukrajnának az Európai Unióval való kapcsolatai erősítésében, valamint az ország megreformálásában és modernizációjában.

(Külügyminisztérium)