A nukleáris anyagok és létesítmények fizikai védettségének javításáról tanácskoztak több mint 120 ország képviselői Bécsben magyar elnöklettel egy pénteken véget ért konferenciáján.

A nukleáris védettség témaköréhez olyan kérdések is tartoznak, mint az illetéktelen hozzáférés, a lopás és a létesítmények ellen irányuló terrorista cselekmények kockázatának csökkentése.

Ez volt az első alkalom, hogy ilyen széles körben, egyben miniszteri szinten foglalkoztak a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) tagállamai a nukleáris védettséggel - mondta az MTI-nek Csuday Balázs, Magyarország bécsi ENSZ-szervezeteknél akkreditált nagykövete, a konferencia levezető elnöke. A több mint 120 országból 35 miniszteri szinten képviseltette magát.

A konferenciát Martonyi János külügyminiszter nyitotta meg hétfőn. Csuday Balázs megtiszteltetésként értékelte, hogy Magyarország kapott felkérést a konferencia előkészítésére és vezetésére. Hozzátette azt is, hogy ez egyben bizonyítja Magyarország elkötelezettségét a globális fenyegetésekkel és kihívásokkal való szembenézés mellett és elismerése a nukleáris létesítmények biztonságos működtetése terén kifejtett magyar tevékenységnek.

A konferencia első napján elfogadott miniszteri nyilatkozat megerősítette az ENSZ égisze alatt működő szervezet szerepét a nukleáris védettség területén. Szorgalmazza, hogy biztosítsanak magas szintű védettséget a nukleáris anyagoknak, és hogy ratifikálják a Nukleáris Anyagok Fizikai Védelméről Szóló Egyezményt és annak kiegészítő jegyzőkönyvét.

A tanácskozás szakmai programja keretében a részvevők tapasztalatot cseréltek többek között a nukleáris anyagok tárolásának és szállításának gyakorlatáról és a bűnügyi adatbázisokról. A konferencia tapasztalatait felhasználják a NAÜ 2014-2017 közötti Nukleáris Védettségi Tervéhez, amit szeptemberben tárgyal meg a szervezet közgyűlése.

Amano Jukija, az atomenergia békés célú felhasználását ellenőrző, 159 tagállammal rendelkező szervezet főigazgatója megnyitó beszédében elmondta, hogy minden évben több mint száz lopást és más jogosulatlan hozzáférési lehetőséget jelentenek a tagállamok a nemzetközi szervezetnek. Hangsúlyozta, hogy a nukleáris védettség kérdése azokat az országokat is érinti, ahol nem tárolnak sugárzó anyagokat, bármely ország válhat támadás célpontjává, és lehet illegális szállítások átmenő útvonala is.

(MTI)