Martonyi János külügyminiszter 2011. június 6-án megbeszélést folytatott Macumoto Takeaki japán külügyminiszterrel az Ázsia-Európa Találkozó (ASEM) külügyminiszteri találkozó margóján.
A március 11-i földrengés, az azt követő szökőár és a fukusimai atombaleset humanitárius, nukleáris és nemzetközi aspektusait áttekintve egyetértettek abban, hogy a tanulságokat le kell vonni és olyan nemzetközi szabványok elfogadására kell törekedni, amelyekkel megelőzhetőek a hasonló katasztrófák.
Martonyi János elmondta: a szabadkereskedelmi megállapodás megkötéséhez szükséges előzetes tárgyalásokat és felméréseket a felek megkezdik és Magyarország továbbra is várja a japán befektetőket, a lehető legjobb feltételeket teremtve számukra.
A magyar külügyminiszter értékelése szerint a kétoldalú kapcsolatok „hagyományosan, különlegesen jók" mind a gazdaságban, a kereskedelemben és a befektetéseknél, mind pedig a tudományos, kulturális, oktatási együttműködésben és a turizmusban.
A japán külügyminiszter országa köszönetét fejezte ki a magyar kormány élelmiszersegélyéért és a magánemberek, civil szervezetek felajánlásaiért. Martonyi János kiemelte: a magyar EU-elnökség azonnal reagált a katasztrófára, és tevékenyen hozzájárult az EU által felajánlott segélyek koordináláshoz és a helyszínre való eljuttatásához. A japán nép ereje és összefogása a garancia arra, hogy az újjáépítés a lehető legrövidebb időn belül befejeződik.
A magyar elnökség féléve bővelkedett Japánnal kapcsolatos programokban, a márciusi budapesti EU-Japán Szimpózium és a májusi EU-Japán csúcstalálkozó emelkedik ki ezek közül. Japán nagyra értékeli a csúcstalálkozó előkészítéséhez nyújtott magyar támogatást.
Japán számunkra olyan baráti ország, amelyhez különleges lelki szálak fűznek, emellettelső számú befektetési, második legjelentősebb kereskedelmi partnerünk az ázsiai kontinensről. A magyarországi japán befektetések sikeresek, az üzleti környezet jelentős javulása reményeink szerint új befektetéseket eredményezhet például a megújuló energia szektorban.
Az Afganisztánban folytatott magyar fejlesztési tevékenység kapcsán további magyar pályázatokat várnak a japán finanszírozású programban, az ott tevékenykedő magyar civil szervezetekkel kapcsolatban nagyon jók a tapasztalataik.
A japán fél köszönetét fejezte ki a külügyminisztériumnak az ASEM vezető tisztviselők találkozójának megrendezéséért. Eredetileg Japán adott volna helyszínt a találkozónak, azonban a földrengés után Magyarország azonnal átvállalta a találkozó megrendezését, ezzel is szolidaritást vállalva a földrengés sújtotta Japánnal. Magyarország és Japán tölti be jelenleg az ASEM koordinátori posztot, így a gödöllői ASEM külügyminiszteri találkozó sikere mindkét fél számára kiemelkedő jelentőséggel bír.
(kormany.hu)