Magyarországon a gazdasági stabilitás jelentősen javult anélkül, hogy ahhoz bármely társadalmi vagy politikai probléma társult volna, a kormány nem kívánta a terheket az emberek vállára rakni - fejtette ki Martonyi János külügyminiszter az El Mercurio című chilei napilap szombati számában megjelent interjújában.

A magyar diplomácia vezetője chilei látogatása idején adott interjújában a két ország közötti kapcsolatokról szólva felidézte: öt évvel ezelőtt a súlyos gazdasági nehézségek következményeként és egy takarékossági program részeként Magyarországnak be kellett zárnia néhány nagykövetségét és konzulátusát a világ különböző részein, így összesen mintegy tizenkét országban szűnt meg diplomáciai képviselet.

A helyzet azonban jobbra fordult, a magyar diplomácia szeretne újra képviseleteket nyitni, így Chilében is.

A miniszter látogatásának tapasztalatai alapján úgy véli, a két ország számos területen hasonló adottságokkal rendelkezik. Például - mondta -, mind Chile, mind Magyarország a világ legnyitottabb gazdaságai közé tartozik. "A GDP-nk közel 100 százaléka az exportból származik. Tagjai vagyunk az Európai Uniónak, ugyanakkor nyitottak vagy a világ más országai irányában. Kétségtelenül szeretnénk sokoldalúvá tenni kereskedelmünket és kapcsolatainkat az Európán kívüli világgal, mivel az Európai Unió azon országai közé tartozunk, amelyek magas szinten integrálódtak Európába, s ennek eredményeként exportunk 76-78 százaléka ezen országcsoport felé irányul. Most érdekeltek vagyunk kapcsolataink fejlesztésében más országokkal is Ázsiában, Afrikában és természetesen Latin-Amerikában" - idézi Martonyi Jánost az El Mercurio.

Magyarország az európai mérték szerint közepes ország, Chile ideális partner számára - tette hozzá a miniszter, jelezve, hogy Magyarország kezdeményezéseket készül tenni Chilében az oktatás területén. Konkrétan említette a magyar állam által felajánlott egyetemi ösztöndíj-programot (a felsőfokú, posztgraduális és doktori képzés területén), amelynek keretében 15 chilei diáknak lesz lehetősége arra, hogy az általa választott szakon a magyar kormány költségén tanuljon. Emellett szó van arról is, hogy támogatásban részesüljenek a Chilébe utazni kívánó magyar egyetemisták. Ennek érdekében tárgyalások folynak a két ország között egy "Working Holiday" megállapodásról, amelynek keretében a fiatalok  három vagy hat hónapig tartózkodhatnának a másik országban úgy, hogy közben dolgozzanak - mondta Martonyi.

Magyarország sok más területen kész együttműködni - folytatta a miniszter, aki sok lehetőséget lát erre a megújuló energia, a vízgazdálkodás, a gyógyszeripari szolgáltatások, az élelmiszeripar, a mezőgazdaság vagy a biotechnológia területén. Megállapította, hogy mindkét ország érdekelt a kis és közepes vállalatok segítésében.

A Magyarország gazdasági helyzetére vonatkozó kérdésre válaszolva a külügyminiszter úgy fogalmazott: "A válsággal fokozatosan szállunk szembe (…) Amikor 2009-ben bezártuk a nagykövetséget Chilében, Magyarország GDP-je mintegy 7 százalékkal esett vissza... Most szerény növekedést könyvelhetünk el". Elmondta: az ország egyensúlyba hozta pénzügyeit, a költségvetési hiány az EU-ban általánosan elfogadott 3 százalék alatt van, így felszabadult a túlzott deficiteljárás alól. "A gazdasági stabilitás látványosan javult anélkül, hogy ahhoz bármely társadalmi vagy politikai probléma társult volna" - állapította meg a miniszter.

"Módszerünk eltért attól, amelyet más országok alkalmaztak - tette hozzá - nem kívántuk a terheket az emberek vállára rakni". Emlékeztetett, hogy ezért a kormány inkább a bankokra és a nagy energetikai és távközlési vállalatokra vetett ki adókat.

"Egyértelmű, hogy mindenki növekedést vár, amely szerencsére elkezdődött 2013-ban, és amely nálunk 1 százalékos vagy talán valamivel nagyobb lesz. 2014-re az előrejelzések szerint 2 százalékot várunk" - mondta a chilei lapnak Martonyi János.

A külügyminiszterrel készített interjú teljes szövege az El Mercurio honlapján ezen a linken olvasható (8. oldal).

(MTI, kormany.hu)