Magyarország Külügyminisztériuma, megerősítve a korábbi nyilatkozataiban foglaltakat, mély aggodalmának ad hangot az ukrajnai helyzet eszkalálódásával összefüggésben.

Ismételten leszögezzük, hogy elkötelezettek vagyunk a Magyarországgal szomszédos Ukrajna területi egysége és szuverenitása mellett, és a nemzetközi kötelezettségek, így az ENSZ Alapokmánya figyelmen kívül hagyásaként értékeljük az ország területi épségének megsértését.

Ezzel összefüggésben felhívjuk az Ukrajna státuszát szabályozó, 1994-ben elfogadott Budapesti Memorandum aláíróit a dokumentum első paragrafusában foglalt kötelezettségeik betartására, amely garantálja az ország határainak, területi integritásának és szuverenitásának sérthetetlenségét.

Emlékeztetünk arra, hogy a magyar Kormány az ukrajnai válság elmélyülése óta számos alkalommal, önállóan és a visegrádi partnereinkkel egyeztetett módon, V4 miniszterelnöki illetve külügyminiszteri nyilatkozatokban, önálló sajtóközleményekben, két-és többoldalú találkozók során, így legutóbb Martonyi János külügyminiszter 2014. március elsején véget ért, Kijevet, Donyecket és Kárpátalját érintő útja alkalmával, valamint a nemzetközi fórumok lehetőségét kihasználva következetesen képviselte az Ukrajna területi egységével kapcsolatban megfogalmazott álláspontját.

A jelenlegi feszült helyzetben hangsúlyosan aláhúzzuk, hogy a válság további elmélyülését és egy esetleges katonai összetűzést az érintett felek kizárólag békés eszközökkel, tárgyalás útján tudnak csak elkerülni, amint azt vállaltak a Budapesti Memorandum 6. paragrafusában is. Magyarország ehhez kész megadni mindenfajta közreműködést és felajánlja a segítségét.

A Magyar Külügyminisztérium felhívással fordul az ukrajnai válságban érintett valamennyi félhez annak érdekében, hogy tartózkodjanak az olyan provokatív lépésektől, amelyek a feszültség növekedéséhez és erőszak alkalmazásához vezethetnek, beleértve az Ukrajna területén élő etnikai és nyelvi kisebbségek – hangsúlyosan a Magyarország számára kiemelten fontos kárpátaljai magyar közösség – biztonságérzetét és jogbiztonságát veszélyeztető döntéseket. A magyar Kormány mind kétoldalú érintkezései, mind a nemzetközi egyeztetések során, így az Európai Unió és a NATO illetékes fórumain a továbbiakban is hangot ad ezen aggályainak.

Ezzel összefüggésben a Külügyminisztérium sajnálatosnak tartja, és Ukrajna, valamint a térség biztonságát, továbbá a kárpátaljai magyar közösség helyzetét súlyosan veszélyeztető jelenségnek tekinti, hogy egyes magyarországi pártok az ukrajnai válságot partikuláris érdekeiket szolgáló pártpolitikai célokra használják fel.

(Külügyminisztérium)