Az olaszországi hajószerencsétlenséget követően a Külügyminisztérium és a római nagykövetség konzuli hivatala számos hozzátartozói bejelentést kapott magyar állampolgárokra vonatkozóan, akik a hajó személyzetének tagjaiként vagy utasokként tartózkodtak a zátonyra futott hajón. A közelmúltig egy kivétellel a hajón tartózkodott magyar állampolgárok sorsa tisztázódott.

A konzuli szolgálat számára minden, magyar állampolgár bajba jutására vonatkozó bejelentés valósnak tekintendő, amíg be nem bizonyosodik annak ellenkezője. Éppen ezért a római magyar nagykövetség konzuli hivatala minden erőfeszítést megtett, hogy az illetékes olasz hatóságok segítségével fény derüljön egy további, napok óta eltűntként bejelentett személy sorsára. A Külügyminisztérium ugyanakkor ezzel egyidejűleg - az illetékes magyar hatóságok segítségével - vizsgálta az eltűntként számon tartott magyar nőre vonatkozó bejelentés hátterét, és annak megalapozottságát is.

A hivatalos forrásból beszerzett és megerősített információk alapján a mai napon egyértelművé vált, hogy az eltűnt magyar nőre vonatkozó bejelentés megalapozatlan, a bejelentést tevő személyről ugyanis kiderült, hogy visszaél egy három éve halott személy adataival. Erről a római magyar nagykövetség tájékoztatta a kerestetést végző olasz hatóságokat is.

A Külügyminisztérium rendkívül sajnálatosnak tartaná, ha valaki – eddig példátlan módon - magyar állampolgárok halálával, sérülésével járó tragikus balesetet kihasználva próbálna jogtalan előnyökhöz, haszonhoz jutni, ezért haladéktalanul intézkedik a bejelentés körülményeinek, hátterének alapos kivizsgálása, indokolt esetben büntető feljelentés megtétele érdekében.

(Külügyminisztérium)