Magyarország aggodalommal értesült, hogy 2013. augusztus 27-én a román kormány törvénytervezetet fogadott el az erdélyi Verespatak térségében megvalósítandó arany- és ezüstérc-kitermeléssel kapcsolatos intézkedésekről. Közlemény.

A ciános technikára épülő aranybányászat jelentős környezeti kockázatokat hordoz, veszélyezteti a vizek tisztaságát, a biológiai sokféleséget, mint azt mind Románia, mind Magyarország polgárai saját bőrünkön is tapasztalhatták a 2000-ben bekövetkezett nagybányai katasztrófa során.

Magyarország Kormánya ezért mindig minden lehetséges fórumon kifejezésre juttatta, hogy elfogadhatatlannak tartja a cianidos technológia alkalmazását. Mint ismeretes, 2010 májusában Áder János köztársasági elnök, európai parlamenti képviselőként tett javaslata nyomán az Európai Parlament határozatban kérte az Európai Bizottságot, hogy vizsgálja meg a ciános aranybányászati technológiában rejlő veszélyeket, és tiltsa be annak alkalmazását az Európai Unió területén. Ezt követően mind Kövér László, a Magyar országgyűlés elnöke, mind Orbán Viktor miniszterelnök személyesen szorgalmazta az Unió környezetvédelmi biztosánál a cianidos technológia uniós betiltását.

A verespataki aranybánya engedélyezési eljárásban Magyarország kezdettől fogva az országhatáron átterjedő környezeti hatások vizsgálatáról szóló nemzetközi egyezmény alkalmazását kérte Romániától. Az egyezmény lehetőséget nyújtott arra, hogy Magyarország, mint potenciális hatásviselő ország részt vehessen az engedélyezési eljárásban. Az eljárás során a magyar hatóságok elutasították a román fél által elkészíttetett környezeti hatástanulmányt annak túlzottan általános jellege, helytelen alapfeltevései, téves végkövetkeztetései és súlyos hiányosságai miatt.

A magyar kormány álláspontja ma is változatlan, elvárja a vonatkozó európai szabályok betartását, valamint a tervezett verespataki aranybányászat által veszélyeztetett egyetemes környezeti és kulturális értékek tiszteletben tartását, amelyek közös közép-európai örökségünk szerves részét képezik, s Magyarország és Románia polgárainak egyaránt érdekeit szolgálják.

(Külügyminisztérium)