A thaiföldi kormány 2014. január 22-től, szerdától Bangkok területére és egyes környező tartományokra 60 napos szükségállapotot hirdetett ki, ezért a Külügyminisztérium fokozott elővigyázatosságot kér az ide utazó magyaroktól.

A konzuli szolgálat honlapján szerdán közzétett figyelmeztetés szerint a szükségállapot bevezetését és a közigazgatást szabályozó rendelet lehetőséget ad a kormánynak, hogy kijárási tilalmat vezessen be, korlátozza a gyülekezési jogot, valamint a szabad információáramlás és a szabad mozgás jogát, továbbá igénybe veheti a hadsereget rendfenntartó feladatokra. A bejelentés azonban nem terjedt ki arra, hogy az ügyvezető kormány e lehetőségek közül melyekkel kíván élni.

A konzuli szolgálat a helyzetet figyelemmel kíséri, az ideutazást és tartózkodást érintő további részletekről folyamatos tájékoztatást ad.
Felhívták ugyanakkor a Thaiföldön tartózkodó, valamint ideutazni szándékozó magyar állampolgárok figyelmét, hogy továbbra is tanúsítsanak fokozott elővigyázatosságot és feltétlenül kerüljék a politikai színezetű tömegmegmozdulásokat. Amennyiben akaratlanul egy politikai demonstráció közelébe kerülnek, a lehető leggyorsabban hagyják el a helyszínt. Különösen legyenek óvatosak az éjszakai programok alkalmával.

Azt is javasolták minden az országba látogató vagy már ott tartózkodó magyarnak, hogy a konzuli szolgálat honlapján regisztráljanak a konzuli védelemhez.

A nagykövetség 24 órában elérhető, vészhelyzetben hívható ügyeleti száma külföldi hívószámról +66-81-875-4610, thaiföldi hívószámról pedig 081-875-4610.

A bangkoki kormány hatvan napig tartó rendkívüli állapotot hirdetett kedden a thaiföldi fővárosban és a környező tartományokban. A hatóságoknak joguk van a gyülekezések betiltására, a kijárási tilalom elrendelésére, valamint a helyi sajtóban megjelenő jelentések cenzúrázására. A kormány ugyanakkor közölte, nem nyúl ezekhez az eszközökhöz, hogy visszaszorítsa az ellenzéki tüntetéseket. Bangkok utcáin továbbra is vannak ellenzéki megmozdulások.

(MTI)