A krakkói magyar főkonzulátus újranyitásának a jelképes jelentőségen túl olyan konkrét üzenete is van, hogy a magyar kisvállalkozások számára sok lehetőség nyílik Dél-Lengyelországban, amelyeket a képviselet ösztönözni, segíteni akar - jelentette ki Martonyi János külügyminiszter magyar újságíróknak nyilatkozva 2014 március 14-én, Krakkóban.

Krakkó nemcsak az idősebb nemzedéknek, hanem a mai magyar fiataloknak is fontos - mondta a külügyminiszter.

A vajdasági és városi vezetőkkel elsősorban arról esett szó - folytatta -, hogy miként lehetne javítani az infrastruktúrát. Hiányzik a repülőjárat, a korszerű vasútvonal, az autópálya-összeköttetés. Egy átfogó infrastrukturális fejlesztés a gazdasági, idegenforgalmi, emberi kapcsolatoknak is sokat segítene - mondta.

Kép letöltéseFotó: Véssey Endre

Szó esett arról is, hogy erre több uniós forrást kellene szerezni, mert az EU észak-déli infrastruktúrája általában véve sokkal fejletlenebb a kelet-nyugatinál. "Ebben egyetértés volt köztünk és reméljük, hogy a következő években lesz előrelépés ezen a területen is" - mondta.

Terítéken volt egy esetleges lengyel rendezésű téli olimpia is, amely magyar szempontból azért lenne érdekes, mert lehetőséget adna egy átfogó infrastrukturális fejlesztésre a régióban - húzta alá. A helyi lengyel vezetők szeretnének még több magyar turistát és a krakkói Jagelló Egyetemen még több magyar diákot látni. "Ezzel egyetértünk, de az a kérdés, hogy hogyan tudjuk ezt konkrét intézkedésekre átfordítani" - jegyezte meg.

Kérdésre válaszolva az ukrajnai válság kapcsán Martonyi megismételte, hogy a paksi atomerőmű bővítéséről aláírt magyar-orosz megállapodásnak nincs köze a politikai fejleményekhez, azt előbb kötötték meg, mintsem a krími válság kirobbant volna. Hangsúlyozta, hogy a magyar olaj- és gázfüggőség csökkentése érdekében szeretné erősíteni Magyarország nukleáris kapacitását. Annak, hogy ez orosz közreműködéssel történik, kizárólag gazdasági, pénzügyi okai vannak, az ország számára ez a legelőnyösebb - hangsúlyozta.

Reményének adott hangot, hogy a jelenlegi politikai válságból nem lesz "gazdasági háború" a Nyugat és Oroszország között, és ez nem fog kihatni a paksi bővítés jövőjére.

"De azért őszintén meg kell mondanunk, ez elsősorban nem tőlünk függ, sok a bizonytalansági tényező ebben. Én csak abban tudok reménykedni, hogy az értelem, a józan ész, a megfontolás, a higgadtság, a nyugalom erősebbnek bizonyul majd, mint bizonyos érzelmi, irracionális tényezők" - mondta a magyar külügyminiszter.

(MTI)