Magyarország Kormánya elfogadta a Konzuli védelemről szóló 2001. évi XLVI. törvény módosításáról szóló javaslatot. Közlemény.

A javaslat megnyitja az utat az uniós partnerek konzuli szolgálataival való szorosabb együttműködés előtt, illetve megteremti a jogszabályi hátteret a magyar külképviseleteken zajló informatikai-technikai fejlesztések adta lehetőségek teljes kihasználásához, így a konzuli szolgálat feladatkörébe tartozó eljárások hatékonyságának további fokozásához is.

Azzal, hogy a magyar állampolgárok az eddiginél könnyebben jelenthetik majd be előzetesen külföldi tartózkodásukat a konzuli szolgálatnak, szélesedik a konzuli érdekvédelem eszköztára, hatékonyabbá válik a válsághelyzetek kezelése. A tervek szerint a bejelentést a konzuli szolgálat honlapján keresztül elektronikus formában, illetve az Ügyfélkapu segítségével is meg lehet majd tenni.

(Külügyminisztérium)