A fiatalok teszik sikeressé Magyarországot, ötleteikkel, kíváncsiságukkal, bátorságukkal, önbizalmukkal, eszményeikkel - hangoztatta Martonyi János külügyminiszter a Fiatal vállalkozók hetének zárónapján, pénteken Budapesten.

Kifejtette: Magyarország sikeres ország, minden visszaesés és megtorpanás ellenére sikeres, elindult egy úton, amelyen tovább fog haladni. "Az úton csak akkor tudunk továbbmenni, ha azok az emberek, akik hisznek magukban, az országukban, a piacgazdaságban, a versenyben, és a demokráciában, azok velünk vannak" - mondta a külügyminiszter, hozzátéve, hogy a Fiatal vállalkozók hetének rendezvényein ezek az emberek vannak jelen. A fiatalok nélkül nem lesz sikeres Magyarország - hangsúlyozta Martonyi János.

A külügyminiszter szavai szerint sikeres vállalkozó az lehet, aki kíváncsi, bátor, bízik magában, és hisz az ötletének sikerében. A vállalkozáshoz kell még valami más: egymásban és a közösségünkben is bíznunk kell: a legfontosabb közösség a nemzeti közösség, azaz az ország - mondta. Az igazán sikeres emberek hisznek a közösségük sikerében - mondta Martonyi János.

Arról is beszélt, hogy Törökország több tekintetben közel áll Magyarországhoz. Örömét fejezte ki, hogy Fiatal Vállalkozók Országos Szövetsége (FIVOSZ) és a Fiatal Török Üzletemberek Szervezete (TÜGIAD) az eseményen együttműködési megállapodást írt alá.

(MTI)