Wintermantel Péter globális ügyekért felelős helyettes államtitkár 2014. február 12-én fogadta Vincent Cochetel-t, aki 2013. március elsejétől vezeti az ENSZ Menekültügyi Főbiztosság (UNHCR) európai, brüsszeli székhelyű irodáját. A megbeszélésen részt vett Montserrat Feixas Vihé, a budapesti Regionális Képviselet vezetője is. Közlemény.

Vincent Cochetel köszönetet mondott Magyarországnak az előremutató együttműködésért a menekültügyi politika alakításában, továbbá kiemelte kiváló munkakapcsolatát a Belügyminisztériummal és annak illetékes szerveivel. Elismeréssel szólt arról, hogy a Menekültügyi Főbiztosság Regionális Képviseletén kívül Budapesten működik a UNHCR Globális Szolgáltató és Képzési Központja is, amely bővülő kapacitásaival a jövőben még több feladatot tud majd ellátni. A UNHCR üdvözli a magyar menekültpolitika jogszabályi fejlődését, amit jól példáz, hogy Magyarország 2013-ban nemzeti migrációs stratégiát fogadott el, amely kijelöli a menekült politika főbb irányait a 2014–2020 közötti időszakra.

Kép letöltésefotó: Véssey Endre

Megállapították, hogy az ukrajnai helyzet aggasztó, az esetleges menedékkérők magyarországi fogadása és a felkészülési tervek vonatkozásában a UNHCR felajánlotta együttműködését.
Továbbra is kihívást jelent ugyanakkor, hogy a Törökországon, Görögországon, Koszovón és Macedónián keresztül Szerbián át Magyarországra vezető illegális migrációs útvonalakon jelentősen megnőtt a Magyarországra érkező menekültek  száma.

A helyettes államtitkár megerősítette, hogy a részvételen túl Magyarország anyagi támogatással is hozzájárul a 2014 szeptemberében Hágában megrendezésre kerülő Első Globális Hontalansági Fórumhoz. Jelezte továbbá, hogy Magyarország elvállalta a 2016-os Humanitárius Csúcstalálkozó jövő évi európai szintű előkészítő találkozójának megrendezését, amelynek kapcsán számít a szervezet budapesti irodájának együttműködésére.

A szír helyzet kapcsán a helyettes államtitkár hangsúlyozta, hogy Magyarország az elmúlt két évben mintegy 450.000 EUR értékű segítséggel járult hozzá a humanitárius válság kezeléséhez, nemzetközi, helyi és magyar humanitárius szervezetek, valamint nagykövetségei révén. A magyar segítségnyújtás jelentős része a Szíriával szomszédos országokba irányult, kifejezetten a menekülthelyzet kezelésének támogatására.

(Külügyminisztérium)