Wintermantel Péter, a Külügyminisztérium globális ügyekért felelős helyettes államtitkára 2013. október 22-23. között Szingapúrba látogatott. Közlemény.

Az út célja a szingapúri elnök novemberre tervezett magyarországi látogatásának előkészítése volt. Wintermantel Péter részt vett és ünnepi beszédet mondott az október 23-i nemzeti ünnepi fogadáson, melynek szingapúri díszvendége Amy Khor munkaügyi és egészségügyi rangidős államminiszter volt.

Wintermantel Péter a városállamban megbeszéléseket folytatott Goh Kian Swee-vel, a Szingapúri Külügyminisztérium európai igazgatójával, valamint Lee Ark Boon-nal, a Kereskedelmi és Ipari Minisztérium helyettes államtitkárával.

Szingapúr Magyarország legjelentősebb kereskedelmi és befektetési partnere a délkelet-ázsiai térségben. Az elmúlt évben a két ország közötti kereskedelmi forgalom közel egymilliárd dollárt tett ki. Az elnöki látogatás elsődleges célja ennek megfelelően a gazdasági kapcsolatok további erősítése, új területekre történő kiterjesztése lesz. Emellett ígéretes terület a két ország közötti kutatási és technológiai együttműködés további fejlesztése.

Az egyeztetéseken a felek egyetértettek abban, hogy a magyar-szingapúri kétoldalú kapcsolatok fejlesztése szempontjából is rendkívül  ígéretes fejlemény az Európai Unió és Szingapúr közötti Partnerségi és Együttműködési Megállapodás (PCA), illetve a Szabadkereskedelmi Megállapodás (FTA) közelmúltban történt parafálása.

Wintermantel Péter megerősítette, hogy Magyarország a Stipendium Hungaricum program keretében 30 ösztöndíjat ajánl fel szingapúri hallgatók számára. Az ezzel kapcsolatos egyeztetések a két ország illetékes minisztériumai között zajlanak.

(Külügyminisztérium)